Édesanyja pocakjából hallgatta Kodályt
A 6. Kolorfesztivál egy igazi kulturális nagykövetet látott vendégül augusztus 14-én. Sebestyén Márta népdalénekes adott koncertet Kazincbarcikán, a Szent Család templomban.
A számos elismeréssel rendelkező, többek között Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, 1975-től hivatásos előadóművész megfordult szinte az egész világon. Fellépett Londonban, New Yorkban, a Sydney-i Operában, énekelt a japán császár és a spanyol király előtt, sőt II. Erzsébet királynő és Károly brit trónörökös szintén rajonganak az énekesnő hangjáért. Repertoárján a magyar tájegységi népdalokon kívül más kultúrák – például bolgár, görög, szerb, horvát, japán, baszk, norvég, zsidó és cigány – dalai is szerepelnek, melyeket mindig eredeti nyelven ad elő. Magyarországi előadásainak leggyakoribb partnere a Bolya-Dongó duó, azaz Bolya Mátyás és Szokolay Dongó Balázs, de gyakran lép fel a Gryllus testvérekkel, illetve a Dűvő zenekarral és Szamosi Szabolcs orgonaművésszel.
– A templomi koncerteknek is helyet ad ez a fesztivál, melyben Ön is partner, de térjünk vissza egy picit a múltba. Honnan eredeztethető a népzene iránti szeretete?
– Mindenképpen a születésem előtti időszakra tehető, ugyanis az én, most 84. évében járó édesanyám Kodály egyik utolsó növendéke volt a Zeneakadémia népzene főtanszakán. Mivel főiskolásként ment férjhez, elmondhatom, hogy kilenc hónapig garantáltan együtt jártam vele főiskolára és hallgattam az óráit. Valószínűleg már ekkor elkezdődött a zene szeretetének belém oltogatása. Ez nagyon jól működött, mert amennyire visszaemlékszem, világéletemben énekeltem.
– Most éppen Kazincbarcika legfiatalabb katolikus templomában vagyunk. Egyáltalán milyen érzés templomban énekelni?
– Már az akusztikából kiderül, hogy egészen másként száll a hang, mint mondjuk, egy színházban. Az atmoszférája sem hasonlítható össze egyéb helyszínekkel. Amikor az emberek belépnek Isten házába, önkéntelenül elcsendesednek. Csupán a szép gondolatok járják át őket, a többi eltűnik egy perc alatt. Az kicsi templom, ahol én gyerekkoromban először megtapasztaltam ezt az élményt, egy Vas megyei kis falu, Csempeszkopács Árpád-kori temploma, apukám szülőfalujában. Nekem, a mai napig az ott átélt impulzus jelenti az éneklő közösséget, bármilyen nagy bazilikában énekeljek is. Ettől függetlenül a zene olyan közel visz a hallgatósághoz, hogy a méret bárhol eltűnik.
– Számtalan helyen koncertezett Európában és azon kívül. Milyen emlékeket őriz a fellépéseiről?
– Nagyon sok emlékem van, amikor azt érzem, hogy az által, amit átadok, képviselek, valami maradandót nyújtok a közönségnek. Az emberek lelke ki van éhezve a szépségre, a nyugalomra és egyre többen keresik a belső megújulás lehetőségét, melyet a templomi koncertek alkalmával kétségtelenül megkapnak. Ezért örültem annyira Szamosi Szabolcs felkérésének, mert ebben az előadásban az orgona magasztossága és a népzene puritánsága találkozik.
– Ön szerint a fiatal generáció mennyire nyitott a népzenére?
– Pontosan itt, Miskolc környékén köztudott, milyen sok tehetséges zenélő és néptáncoló gyerek van. A „Felszállott a páva” zsűrijében is mindig hangsúlyozom, milyen boldogok vagyunk, mikor erről a környékről jönnek fiatalok. Nagyon sok fiatal szakember, néptáncpedagógus, népzenész van. Manapság már a technika is megadja a lehetőséget, a folklór népszerűsítésére. Nagy öröm látni, hogy azok a gyerekek, akik „megfertőződnek” a népzene szeretetével, a közösségi felületeket arra használják, hogy a megszerzett ismereteiket átadják egymásnak. Természetesen fontos a családi háttér, és az sem árt, ha olyan tanár néni van az iskolában, aki fogékony a népi kultúra iránt.
