https://kolorline.hu/Örömteli várakozás

Örömteli várakozás

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Elérkezett az adventi időszak, mely a keresztény világban a karácsonyra való felkészülésről szól.


Fotók: Kovács Loretta

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. Az ünnep a karácsony - december 25. - előtti negyedik vasárnappal, más megfogalmazás szerint a Szent András apostol napjához legközelebb eső vasárnappal veszi kezdetét és karácsonyig tart. Ez a „szent időszak” a Jézus születésére való várakozás, az öröm, a remény, a hit és a szeretet ideje. Ezt a négy fogalmat szimbolizálja az adventi koszorú négy gyertyája is. Bár manapság a koszorúk egyre kreatívabbak, mindinkább háttérbe szorítva a liturgikus szokásokat, a katolikus hagyomány szerint eredetileg a gyertyák színe a bűnbánatot jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, mely az öröm színét szimbolizáló rózsaszín. A tradicionális kör alakú adventi koszorú szintén mély mondanivalót hordoz, mégpedig a Boldogasszony ölelését jelenti. Ezoterikus szempontból pedig a lélek belső egyensúlyát, az egység érzését. A klasszikus elrendezésben az egymással szembenálló gyertyák egy keresztet alkotnak, mely a Teremtő kiáradó fénye, és egyértelműen Jézushoz és az ő tanításaihoz köthető. A kör és a kereszt az Egység, a Teremtés és a Mindenható hármasa.


A gyermekek körében oly népszerű adventi naptár készítésének szokását pedig egy leleményes német édesanyának köszönhetjük. A 20. század legelején, karácsony előtt néhány héttel a Gerhard nevű kisfiú rendre nyaggatta édesanyját az ajándékokért. Anyukája egy játékot eszelt ki a türelmetlen fiúcskának. Egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Felnőve Gerhard Lang szerkesztette meg a ma ismert ablakos változatot, amely huszonnégy csokoládét, vagy cukorkát rejt magába. Idén az utolsó gyertya december 23-án lobban fel. A következő svéd népdal néhány sorával kívánunk kellemes ünnepre hangolódást: „Karácsony ünnepén mindenhol gyertya ég, békesség jelképe a gyertyaláng. Mindennap gyújtsatok gyertyákat, emberek, égjen a gyertyaláng mindenhol már.”

 

 

További híreink

Fedél nélkül – A hajléktalanellátás biztosított Kazincbarcikán annak, aki kéri

Dátum: 2026. júl 25. 13:48

Problémaként merült fel a közösségi média helyi csoportjaiban, hogy a fedél nélkül élők összepiszkítják az utcabútorokat, ezért nem megfelelő a köztéri padok tisztasága. Az önkormányzat a szociális szolgáltató központtal, a rendészettel és az egészségügyi intézményekkel közösen igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak, viszont az alaptörvény és a jog alapján senkit nem lehet kötelezni arra, hogy bemenjen a hajléktalanellátó intézményekbe. 

Vegyszeres gyomirtást végez a MÁV a térség vasútvonalain

Dátum: 2026. júl 24. 18:30

A MÁV Pályaműködtetési Zrt. tájékoztatása szerint a következő hetekben vegyszeres gyomirtást végeznek a vasúti pályahálózat több szakaszán.

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk