https://kolorline.hu/Újévi macskajaj kalauz

Újévi macskajaj kalauz

Szerző:

Jóbi Attila

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Különösen ilyenkor ünnepek környékén mindenkivel előfordul néha, hogy a kicsit többet iszik a kelleténél és annyira felönt a garatra, hogy másnap felteszi magának a kérdést az ember, hogy valóban megérte a tegnap esti iszogatás a reggeli macskajaj. Az ilyenkor szokásos „soha többet nem iszom” érzés és a lelkünkbe furakodó mardosó bűntudat énünk teljesen természetes reakciója az alkohol okozta mérgezési tünetekre.

Bár alapvetően minden felnőtt ismeri az érzést, és a „macskajaj” magától is elmúlik egy pár nap elteltével, nem árt tisztában lenni azzal, hogy mi okozza a másnaposság fizikai tüneteit. A lelki tünetek mellett a fizikai tünetek is egész súlyosak lehetnek, hiszen a test kiszáradása és a fáradtság mellett, leesik a vércukorszintünk, a májunk és vesénk pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy minél hamarabb megszabaduljon az előzőleg felhalmozódott mérgező anyagoktól, miközben az emésztőszerveink is a fejfájás is folyamatosan kínoznak minket.

Kerüljük a kávét

Bár egy végig szórakozott és homályos emlékekbe vesző éjszaka után felkelve, sokak első gondolata az, hogy azonnal igyanak egy kávét, ez korántsem annyira jó ötlet, mint amennyire hirtelenjében tűnik. A koffein és ezáltal a kávé ugyanis további vizet von el a szervezettől, tehát dehidratál, ezzel is növelve a kiszáradás kockázatát, ami éppen hogy fokozza a másnap tüneteit, amit enyhíteni szeretnénk. Célszerűbb inkább teát, vagy limonádét inni, amivel hozzájárulhatunk a megcsappant vitaminszint pótlásához.

Pótoljuk a vitaminokat

Mivel az előző esti iszogatással komolyan megterheltük a szervezetünket, különösen a vesénket és májunkat, elég jó ötletnek tűnik, hogy a méregtelenítéssel egyidőben pótoljuk az ilyenkor nagy mértékben csökkenő vitaminháztartásunk készleteit. Szinte bármilyen multivitaminnal, vagy otthon található vízben oldódó vitaminnal jó eredményeket érhetünk el, de ha van bármilyen pezsgőtabletta otthon az is segíthet a tüneteken, hogy egy esetlegesen frissen facsart narancs levét felhajtjuk.

Együnk!

Az evés talán az utolsó dolog, amire a másnapos gyomorral ébredő ember fiának eszébe jutna egy kiadós tivornya után, de mindenképpen megfontolandó, hogy bármennyire is nehezünkre esik, de szilárd táplálékot vegyünk magunkhoz. A testünk ilyenkor leginkább az ásványi anyagokban dús, protein gazdag anyagokat díjazza, de először csak egy kis nassolni valóval kezdjünk, mint keksz vagy ropi, esetleg egy kifli, aztán jöhetnek a kiadósabb darabok, mint mondjuk a húsleves, vagy ha képesek vagyunk rá, a gyorséttermi kaják. Egy gyros, vagy hamburger elfogyasztása ilyenkor igazi kihívás lehet, tehát ügyeljünk a határainkra, de ha lemegy, akkor már félúton vagyunk a siker felé.

 

Végezzünk testmozgást, zuhanyozzunk egyet

Miután az ember kialudta magát és nagyjából kezelte a komolyabb intoxikációs tüneteket, nem rossz ötlet, ha az ember átmozgatja egy kicsit a testét. Persze nem valami komoly testépítő edzésre kell ilyenkor gondolni, de bármennyire is nehezére esik az embernek, egy 20 perces kocogás beindíthatja azokat a folyamatokat, melyek átbillentik testünk fiziológia folyamatait a pozitív tartományba. Ha ez nem megy, akkor egy hideg-meleg vízzel váltott frissítő zuhannyal is sokat segíthetünk állapotunkon. 

Hétköznapi kémia - Házipatika

Ha még továbbra is kínoz minket a fejfájás és egyéb tünetek, amik elviselhetetlenné teszik a másnapot, végső megoldásként még mindig ott vannak a patikában recept nélkül kapható fájdalomcsillapítók, amik némi kockázat és nem várt mellékhatással fűszerezve, de enyhíthetik a lét fájdalmát. A mostanában népszerű ibuprofén hatóanyagú készítményekkel azonban vigyázni kell, mivel az alkohol felerősítheti az amúgy sem lekicsinylendő mellékhatásaikat, akár még gyomorvérzést is okozhatnak. Ugyanígy nem túl szerencsés az aszpirin alkalmazása sem, ami alkohollal kombinálva vérhígító hatásával megkeserítheti az ember életét.

Kutyaharapást szőrivel

Ha pedig már minden megoldási módszeren túl vagyunk és továbbra is kínoz minket a másnap, legvégső esetben még mindig fordulhatunk a legkevésbé szerencsés, de ugyanakkor beton biztos népi módszerhez, azaz „gyógyíthatjuk a kutyaharapást szőrivel”. És bár az alkoholos italok további fogyasztási valóban csökkentheti a másnaposság tüneteit, nagyon könnyen áteshetünk a ló túloldalára, ekkor azonban a következő nap kezdhetjük az egészet elölről. Ha azonban mégis úgy döntenénk, hogy némi alkohollal oldanánk a másnaposság tüneteit, mindenképpen ügyeljünk arra, hogy bármilyen csábítóan hangzik is tölteni a nappaliban talált félig teli üveg pálinkából egy nagyobb kupicát, inkább long drinkekkel vagy esetlegesen sörrel próbáljuk meg ezt, és mindenképpen vegyünk magunkhoz előtte valami szilárd táplálékot!

További híreink

ÜCSB Diákolimpia: továbbjutottak a megyei döntőbe a helyi csapatok

Dátum: 2026. szept 27. 17:51

Szeptember 17-én rendezték meg a 2026/2027-es tanév ÜCSB (Atlétika – Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság) Diákolimpia III–IV. korcsoportos helyi fordulóját, amelyen a Pollack Mihály Általános Iskola tagintézményeinek diákjai mellett a Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium tanulói is részt vettek. Az első helyezést elért csapatok bekerültek a megyei döntőbe, ahol tovább bizonyíthatnak.

Közel 150 úszó tette magát „Ötpróbára” Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 26. 22:04

A Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tartotta meg az országosan 65 000 fős bázisú Ötpróba mozgalom az egyik pontgyűjtő úszónapját. Már minimális úszástudással is bárkit szívesen fogadtak, de az indulók szintjük és igényük szerint akár 3000 métert is teljesíthettek. A fő cél az aktív életmód népszerűsítése volt. Az esemény fénypontjaként Cseh László olimpikon is csobbant a helyszínen úszókkal.

Elsősök köpenyavatója a Tompa Mihály Emléknapon

Dátum: 2026. szept 25. 20:52

Az iskola névadójának ünnepén, szeptember 24-én tartotta az új elsősei hagyományos avatóünnepét az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája. A köpenyavató, amellyel az újoncok hivatalosan is Tompás diákokká válnak, eszményi hidat képez a gólyák és végzősök között és egyúttal a névadóról is méltón megemlékszik. A ceremóniára a nyolcadikosok és az elsősök is saját műsorral készültek.

Üléseztek a városatyák

Dátum: 2026. szept 24. 19:51

Megtartotta rendes ülését Kazincbarcika képviselő-testülete.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Gyertyafényes hangverseny

Egressy Béni Művelődési Központ

„Az optimizmus egy kinyitott könyvvel kezdődik” - Országos Könyvtári Napok

Egressy Béni Városi Könyvtár

Idősek hava: Meggyes Csaba koncertje

Egressy Béni Művelődési Központ 

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk