„Érzek magamban hasonlóságot Edith Piaffal” – interjú Keresztes Ildikóval

A Turay Ida Színház, Edith Piaf életét bemutató zenés darabjával, „Az égben maradt repülő” előadásával kezdődött meg a 2018/2019-es színházi évad az Egressy Béni Művelődési Központban. Az előadás előtt Keresztes Ildikóval készített interjút munkatársunk.

Színpadi színészként és énekesnőként is befutott. Melyik műfajban érzi igazán otthon magát?
Nem lehet kettéválasztani a kettőt, mindegyiket a magaménak érzem, és bármelyik nélkül szegényebb lennék.  Nagyon jól kiegészítik egymást, amit a zenei színpadon nem tudok megvalósítani, azt át tudom élni a különböző szerepekbe bújva. Kicsit másként működik a két műfaj, de azt gondolom, egy alkotóművész minél sokoldalúbb, annál jobb.

Egyedi hangszíne félreismerhetetlen. Melyik a kedvenc zenei irányzata?
Örülök a bóknak, de ez csak Magyarországon ennyire feltűnő. Ilyen karcos hangból világszerte elég sok van, csak nálunk nem jellemző. Azért volt érdekes a pályám kezdetén. Azóta már található ilyen típusú hang, de akkor még ritkaság számba ment. Egyébként amerikai zenén nőttem fel, és mai napig az a kedvencem. Bárki bármit mond, az igazi show-biznisz tulajdonképpen onnan ered. Szoktam mondani, lehet, hogy mi főzzük a legjobb gulyáslevest, de a zene és az egész szórakoztatóipar az amerikai és az angolszász területről jön, és ott is művelik a legmagasabb fokon. Kezdő énekesnőként a rock és a blues volt a meghatározó a repertoáromban, ami a mai napig elkísért. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem szívesen ugrándozom a különböző műfajokban, legyen szó a színházban egy zenés darabról, zenés vígjátékról, vagy musicalről. Talán két zenei irányzat van, amit nem próbáltam ki. Az egyik az opera, a másik az autentikus népdal. Azonban biztos vagyok abban, ha felkérést kapnék az előadásukra, nem utasítanám vissza, ugyanis egyre inkább azok a feladatok érdekelnek, amelyek szélesítik a látókörömet és kimozdítanak a komfort­zónámból.
 

A komfortzónából való kilépést kihívásként éli meg, építőjelleggel hat Önre?
Hogyne, persze! Szeretem azokat a szerepeket, melyekben új oldalamról mutatkozhatom be. Példa erre az „István, a király” című rock­opera. Sarolt szerepében a mozgásművészetemből is meg tudtam csillogtatni valamit. Az „Égben maradt repülő” című darabban, ahol Edith Piafot formálom meg, nagyon komoly lelki mélységek és magasságok is vannak. Ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha van az embernek valami drámai vénája, méghozzá nem is kevés. A Sztárban sztár műsorban énekeltem Pinket, egy hónap alatt olyan formába kellett hoznom magam, mint régi tornászkoromban, hogy lógok a levegőben, és különböző akrobatikus mutatványok közepette énekelek, ezt is nagyon kevés énekesnő csinálja meg Magyarországon.
 

Említette Edith Piafot. Van valami közös az Ön és a neves sanzonénekesnő sorsa között?
Úgy gondolom, valaki akkor tud hitelesen eljátszani egy ilyen karaktert, ha maga is megjárt bizonyos mélységeket.  Biztos vannak párhuzamok, és olyan dolgok, melyek az én életemben nem történtek meg, s fordítva. Azt gondolom, hogy a nagy dívákkal, – legyen az Marlene Dietrich, Tina Turner, vagy akár Janis Joplin, aki eléggé befolyásolta az életemet, - mindegyikükkel érzek magammal nagyon sok közös vonást. Azt hiszem, mindegyikőjük megelőzte a korát valamilyen szinten, mindegyik egy kicsit szabadabb volt, mint egy átlag nő, különben nem tudtak volna ekkorákat alkotni. Ezt a fajta szabadságot mindenképpen közösnek érzem. Az hogy egy művész óriási magasságokat és mélységeket képes megélni, az hozzátartozik. Nyilván, egy civil ember nem tud ilyen attitűdökkel élni. Edith Piafot nem ismerhettem, de mindaz, amit olvastam, láttam, hallottam tőle, arra enged következtetni, hogy sok hasonlóság van köztünk. Úgy vélem, ironikus humora lehetett, és ez bennem is meg van, mint ahogy a dalaiba is belehalt kicsit. Azt szoktam mondani, hogy ez olyan kábítószer, ami nélkül nem lehet élni. A barátnőim amikor megnézték a darabot, azt mondták, hogy azért jó ez neked, mert ebben nem kell játszanod.

2008-ban csatlakozott a Turay Ida Színház társulatához. Melyik szerep volt az Ön számára a legkedvesebb?
A Turay társulathoz régebb óta kötődöm, ugyanis Sopronban játszottam több mint 20 évet, és az utolsó igazgatóm Darvasi Ilona volt, aki jelen pillanatban a Turay Ida Színház igazgatója. Amikor Ilona elkerült Sopronból, többen visszakerültünk vele Pestre. Már Sopronban is sok szerepet játszottam, de ami nem igazán nekem való, nem érzem jól magam benne, el sem vállalom. Ez nem azt jelenti, hogy csak főszerepeket játszom, ha látok egy olyan szerepet, ami engem izgat, eljátszom, mindegy, hogy mekkora az a szerep. Eddig nagyon szerencsés voltam, mert nem nagyon osztottak rám olyat, amit nem akartam megcsinálni. Hiszem, hogy csak úgy lehet jól csinálni, ha bele tudja élni magát az ember, mert ha egy művészembernek meg kell erőszakolnia magát, nem jó. 

Ez a megfeszített munkatempó nyilván megviseli. Hogyan piheni ki magát?
Most jó volt, hogy a kazincbarcikai előadás után itt maradtam. Nagyon szeretem a jó filmeket, képes vagyok egész nap az ágyban fekve filmet nézni. Az állatok szintén ki tudnak kapcsolni. Van egy kutyám, vele sétálok, vagy a szűkebb környezetemmel vagyok, és az maximálisan ellazít. Semmilyen elvárásnak nem kell eleget tennem, nem kell jól kinéznem, csak ellenni. A barátaim már ismernek, tudják, hogy „békén kell hagyni a Keresztest, egyszer csak visszatér közénk”. Utazni szeretek, imádom a tengert, vagy hazamegyek Erdélybe, s ott minden megnyugtat.