Ápoló a világ körül

Kazincbarcika, a színes város. Valóban az. A város 65. születésnapja kapcsán újságíróként felelevenítettem az elmúlt évek emlékeit, s tovább erősödött bennem a bizonyosság: Barcikát nem csupán házfalai, terei teszik színessé, még inkább a benne élő emberek jelentik az üde színfoltot. Bármilyen témáról volt szó, mindig érdekes riport­alanyra találtam. Mert ez a város számtalan tehetséget adott szűkebb és tágabb pátriánknak.

A fotók a bangladesi menekülttáborban készültek  A képeket Sebő Gábor engedélyével közöljük

Legutóbbi beszélgetőpartnerem Sebő Gábor. A Kazincbarcikán élő fiatalember a Kazincbarcikai Kórház minőségügyi vetetője és intézeti szakoktatója, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara B.-A.-Z. Megyei Területi Szervezetének az általános alelnöke.  Mint diplomás ápoló, egy missziós orvoscsoport tagjaként kilenc éve járja a világot, hogy katasztrófahelyzetet átélt embereken segítsen. Az Újkazinci Baráti Körben tett látogatása előtt beszélgettünk a segíteni akarásról és a szeretet erejéről.

Hogyan került egy missziós csoportba? Egyáltalán milyen szervezetről van szó?

Még az egyetemi évek alatt kerültem kapcsolatba a katasztrófaellátással. Az egyik orvos barátom már korábban részt vett a missziós csoport munkájában, amikor tanulmányaim végén, 2010 januárjában Haitin történt az a hatalmas nagy földrengés. Ő kérdezte, szeretnék-e velük menni, mert nincs asszisztens a csapatban. Gondolkodás nélkül igent mondtam, s ekkor jött az életembe a katasztrófaellátás, mely a sürgősségi betegellátás mellett a másik nagy szenvedélyem. Csoportunk alapvetően a Magyar Református Szeretetszolgálat készenléti katasztrófa-orvoscsoportja, elsősorban természeti katasztrófahelyzetekre vagyunk felkészülve, de tavaly júliusban például Bangladesben, egy menekülttáborban dolgoztunk, ahol ugyan katasztrófa történt, de humanitárius katasztrófa. Az orvosi team tagjai több szakterületről verbuválódtak: aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos, sürgősségi szakorvos, szülész-nőgyógyász szakorvos, háziorvosi végzettségű szakorvos, gyermekgyógyász, infektológus és plasztikai sebész alkotja a csoportot. Ezen kívül szakdolgozói végzettséggel rendelkezők is dolgoznak: gyógytornász, szülésznő, és jómagam, mint ápoló. Van köztünk biztonsági és technikai múlttal rendelkező kolléga, akinek a logisztika a feladata.

Az elmúlt csaknem egy évtized alatt hol teljesítettek szolgálatot?

A már említett 2010-es haiti földrengés volt az első bevetésem. A Richter-skála szerinti 7,0 erősségű, pusztító rengés óriási károkat okozott és rengeteg emberáldozatot követelt. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy valamennyi kórház leomlott vagy olyan nagy mértékben károsodott, hogy ki kellett üríteni és ez alaposan megnehezítette a segélyszervezetek dolgát. Ugyancsak borzalmas pusztítást végzett a Haiyan-táj­fun a Fülöp-szigeteken 2013-ban. A földcsuszamlásokat, áramkimaradásokat okozó trópusi vihar temérdek embert érintett, a halálos áldozatok száma meghaladta az 1000 főt. 2014-ben Ukrajnában voltunk, ahol az orosz-ukrán katonai konfliktus miatt alakult ki drámai helyzet. Azonban ez olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy nem szívesen részletezem. Bangladesben tavaly, a Mianmarból elüldözött muszlim vallású rohingja népcsoport migrációja okozott humanitárius katasztrófát. Ez 1,3 millió a menekültet jelent. Ezek a szerencsétlen sorsú emberek azáltal, hogy Mianmar megszüntette az állampolgárságukat, gyakorlatilag hontalanná váltak. Hatalmas lelkierejükről tanúskodik, hogy az egykori dzsungelek helyén maguknak alakították ki a minimális élelfeltételeket biztosító táborokat. Jó volt látni, hogy a nemzetközi segélyszervezetek nem hagyták magukra őket, a gyerekeknek például megteremtették az alapfokú oktatás lehetőségét és játszóházakat hoztak létre számukra. Nekik ugyanis az egyetlen esélyük életük jobbítására a tanulás. Paradoxon, de az ő mérhetetlen hálájukból tudunk mi is építkezni.

Beszéljünk a mentési folyamatról. Megtörténik a műszaki mentés, és ezek után kapják meg Önök a betegeket. Hogyan zajlik az ellátás?

Természeti katasztrófa esetén a műszaki egység megkezdi a sérültek kimentését, akik, gyűjtőpontokba kerülnek, majd megkezdjük az állapotuknak megfelelő kezelést. Aztán a „hogyan tovább?” attól függ, hogy milyen infrastruktúrája maradt az adott országnak, illetve sokat számít, a nagy országok segélyszervezetei, mint például az USA, amely nagyon komoly mobilizálható kontingenseket tud kitelepíteni, milyen orvosi és eszközbeli felszereltséggel van jelen. Viszont azt látjuk, hogy az igazi nagy katasztrófáknál mindig ott van a WHO, az USA segélyszervezete, az UNICEF, a Nemzetközi Vöröskereszt, sőt azon belül az egyes országok Vöröskereszt szervezetei is. Tavaly Bangladesben nagyon sok ország Vöröskereszt szolgálata kint volt. Mobilkórházakat hoztak létre, gyakorlatilag teljes felszereltséggel. Volt műtő, sebészeti, belgyógyászati osztály, szülészet, nőgyógyászat, sürgősségi osztály. Egy katasztrófahelyzet fölszámolását nem úgy kell elképzelni, hogy egy segélyszervezet ott van és majd ők megoldják, hanem nagyon sok nemzetközi csoport összefog, közösen dolgozik. Bárminemű katasztrófa esetén a legfontosabb, hogy a különböző segélycsoportok teamben dolgoznak, így hatékonyabban, a legtöbb emberéletet megmentve lehet elhárítani a katasztrófahelyzeteket.

Milyen élethelyzetekkel, sérülésekkel találkoznak egy katasztrófa helyszínén?

Az igazság az, hogy nagyon függ attól, hogy milyen katasztrófa sújtja a területet. Természeti katasztrófa esetén leginkább baleseti, traumatológiai sérülésekkel foglalkozunk. Az orvoscsoport a tragédia kialakulásától néhány napon belül a helyszínen tud lenni, ilyenkor elsősorban az első ellátások a baleseti sérülésből adódnak. Persze később megjelennek a krónikus betegek is, akik nem jutnak hozzá a gondozásukhoz szükséges gyógyszerekhez, ilyenkor természetesen ezekkel is foglalkozunk. Aztán a mélyszegénység is gondot okoz. Valahogy a Föld úgy van összerakva, hogy a katasztrófák azokat az országokat sújtják, ahol egyébként is nagy szegénység és nélkülözés van. A fejlett országokban súlyos esetekkel nem találkoztunk, de ha mégis, sokkal fejlettebb infrastruktúrával rendelkeznek, így könnyebben fel tudják számolni a szükségállapotokat. Ilyen esetekben az emberi sorsok a meghatározóak. Egyesével találkozunk mindenkivel, és ami igazán megérinti az embert, azok az egyéni történetek.

Ön Kazincbarcikán él és dolgozik. Mit adott önnek ez a kórház?

Dolgoztam fővárosi és megyei kórházban is. Sok mindent láttam és tapasztaltam, de az a légkör, amit én nap, mint nap megélek az intézményünkben, magával ragadó. Egy nagy intézményben elvész az ember. Itt mindenki ismer mindenkit, családias hangulat vesz körül minket. Van idő fél percre megállni és beszélgetni egymással. A legnagyobb problémát a finanszírozásból adódó forráshiány okozza, nehéz a jó ellátás és a kevés pénz között megtalálni a harmóniát.