Kazincbarcika város szíve - Akkor és most

Az 1954-ben várossá nyilvánított Kazincbarcika a II. világháború után jutott fontos szerephez, amikor az ország erőteljes és gyors iparosodásba kezdett. Borsod-Abaúj-Zemplén megye ezen része kiemelkedő szerepet töltött be a programban a jó közlekedési és földrajzi adottságok, illetve a már meglévő bányászat miatt. A ma már hatvanötéves település Kelet-Magyarország egész területéről érkező bevándorlók otthonává és a hazai vegyipar egyik fellegvárává vált.

Az egykori Borsodi Vegyi Kombinát - mai nevén BorsodChem - jelenleg a kínai érdekeltségű vegyipari óriásvállalat, a Wanhua Industrial Group tulajdonában áll. Fő tevékenységi köre a műanyagalapanyag-gyártás, de kisebb arányban szervetlen vegyialapanyag-gyártással is foglalkozik.
Az 1950-es, ’60-as, ’70-es évek a nagy ipari üzemek építésével és bővítésével, valamint az ország egyik legnagyobb lakásépítési programjának lebonyolításával telt az ötvenezer fősre tervezett Kazincbarcikán. A város építészei egykor különös gonddal ügyeltek arra, hogy az épületek, közintézmények emberléptékű méretben, szellősen, sok zöldfelülettel, köztéri szobroknak helyet adó parkkal körülölelve épüljenek. Kazincbarcikát a „szobrok városaként” is szokás emlegetni, hiszen közterületein, egymillió négyzetmétert meghaladó gondozott parkjain több mint ötven szobor és köztéri műalkotás található. Ezt a városépítési filozófiát 1982-ben Hild-emlékéremmel ismerték el.

A település megújulását 2006-tól sikeres európai uniós pályázatok is elősegítik. Ezek közül az egyik legfontosabb a városközpont-rehabilitáció, mely a rendszerváltás óta eltelt időszak kiemelt beruházásának tekinthető.

A hatvanöt évvel ezelőtt várossá nyilvánított Kazincbarcika elődközségeinek nevét - Sajókazinc és Barcika - már a XIII. században is említik oklevelek.
A XIX. század közepén mindkét faluban megindult a szénbányászat, így az itt lakók télen a bányában, tavasztól őszig a mezőgazdaságban és erdőgazdaságban dolgoztak. A vasút 1870-es években mindkét községet bekapcsolta az ország vérkeringésébe.
A vasútvillamosítás úttörője, Kandó Kálmán 1921-ben a szomszédos Berentén alapította meg az Imperiál Vegyészeti Gyárat, amely a nehézipar első jelentős beruházása volt a Sajó völgyében. Erre az időszakra tehető a kiserőmű megépítése is, amely elektromos árammal látta el a környező településeket, ipari létesítményeket, sőt Heves megye egy részét is.
A II. világháború után a térségbe tervezett ipari koncentráció - hőerőmű, szénosztályozó, bányagépjavító, kokszolóüzem és műtrágyagyár építése, újabb bányák nyitása - azzal járt együtt, hogy új várost kellett építeni. Sajókazincot és Barcikát 1947-ben közigazgatásilag összevonták, majd az összevont települések 1948-ban felvették a Kazincbarcika nevet. A települést 1954-ben egyesítették Berentével (1999 óta ismét önálló község) és ekkor nyilvánították várossá.

Kazincbarcika tősgyökeres lakói 1949-ben érezhettek meg először valamit abból, hogy a településsel nagy tervei vannak az ország akkori vezetésének. Ekkor bukkantak fel az első geológusok, földmérők, majd jöttek az első kubikusok. Az ipari beruházásokkal párhuzamosan el kellett indítani a lakásépítéseket is. Az első „újvárosi” vagy „békevárosi” épületek a Herbolya felé vezető egykori kocsiút és a bányavasút közötti területen valósultak meg 1951-52-ben.

A városközpont építése - a temérdek probléma, hátráltató tényező és hiba ellenére - nagyon látványos volt. Nap nap után nőttek ki újabb házak és létesítmények a földből. Az építkezéseken dolgozó fiatalok érzelmileg is erősen kötődtek az épületekhez, hiszen nem csak építettek, hanem a saját munkahelyüket, óvodájukat, iskolájukat, lakásukat teremtették meg. A beruházásokon 1951 és 1953 között volt hadifoglyokat is dolgoztattak.

Kazincbarcika városépítési tervének egy részét Tatabányáról adaptálták, ami azt jelentette, hogy a tervezésért felelős szakemberek - a sztálinvárosi (dunaújvárosi) első nagy szocialista városépítés után - már nem törekedtek eredetiségre. Megelégedték azzal, hogy egy már korábban megálmodott város sablonjait átemelték Kazincbarcikára.

Ezerkilencszázötvennégyig az Újvárosban vagy Békevárosban egy rövid utcaszakasz készült el, de még ezek sem voltak bevakolva. Kazincbarcikai sajátosság, hogy a készülő utakat és épületeket a tervezők betűkkel jelölték. A várossá nyilvánítás évére az A, B, C, E, F, K ház állt, és épülőben volt az L, H, I, J. A lakóházakban ideiglenesen különféle irodákat, boltokat és nevelési-oktatási intézményeket is elhelyeztek. 1954-ben a volt Újvárosi Általános Iskolában alakult meg március 20-án a városi tanács.

A belváros építésének intenzív szakasza 1957 táján zárult le. A városi szerepkörű intézmények kiépülése viszont hosszú folyamat volt, sokáig lakásokban, barakkokban voltak elhelyezve a fontosabb közintézmények, például a kórház. Az első komolyabb funkcióval bíró középület („művelődési ház”) volt, amely épületegyüttesben egy 800 férőhelyes mozi- és színházterem, könyvtár és a pártbizottság kapott helyett. Az épületegyüttes jelenleg új funkcióra vár.

Kazincbarcika lélekszáma 1954-ben, a várossá alakuláskor megközelítette a 12 ezret. A városi fejlődés legdinamikusabb szakasza a hatvanas évekre esett, 1965 és 1970 között ötezer fővel nőtt a lakosságszám. A „fiatalok városában” - ahogyan Kazincbarcikát egykor nevezték - 1980-ban éltek a legtöbben, közel 38 ezren. A várost tovább kellett építeni: az Új- vagy Békeváros peremén sorra épültek a bányászlakások, majd a hetvenes évektől a panellakótelepek.

A belváros képe az 1989-es rendszerváltás után sokat változott, hiszen a Leninből Egressy Bénire átkeresztelt főutca földszinti lakásaiból boltokat, vendéglátóipari-egységeket, irodákat alakítottak ki.
A lassan hatvanöt évvel ezelőtt emelt belvárosi épületek rehabilitációjának előkészítése 2008-ban indult, és számos újdonságot tartogatott a kazincbarcikaiaknak.

A beruházás átfogó célja a városközpont infrastrukturális és társadalmi megújítása volt egy modern, a lakosság kötődését erősítő kereskedelmi-szolgáltató városközpont megteremtésével; a helyi foglalkoztatási lehetőségek kibővítésével; az épített környezet és a szolgáltatószektor fejlesztésével; illetve a városközpontban élők közösségi aktivitásának növelésével.

Az Európai Unió által támogatott projekt keretében az önkormányzat együttműködő partnereivel számos fejlesztési elemet valósított meg, ebben építő jellegű beruházás ugyanúgy szerepelt, mint közterületi, közösségi, városmarketing- és képzési-foglalkoztatási program.

A beruházás négy építő jellegű projektelemet foglalt magában. Megújult az Egressy Béni út és a hozzá kapcsolódó terek (Rákóczi, Munkácsy, Ságvári, Jókai, Szabadság és Egressy), sor került a főutca terasz- és rámparendszerének rehabilitációjára, megépült a Nyugati gyűjtőút, a volt Újváros Általános Iskola pedig új funkciót kapott Mezey István Művészeti Központ néven. Ide költözött a könyvtár, a Gyermekek háza-Kézművesház, a Tourinform-iroda és itt van a város legnagyobb, 300 m2-es rendezvényterme is.

Fotók: Fortepan, Bartók Bence
Forrás: Kazincbarcikai Mozaik