https://kolorline.hu/A Tour de Hongrie története

A Tour de Hongrie története

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Több mint kilenc évtizeddel ezelőtt, 1925. június 27-én indult útjára először a Tour de Hongrie mezőnye. Az első magyar Tour hajnali négy órakor a budapesti Gellért-szálló elől indult.

A Tour de Hongrie történeteFotón: az első győztes, Jerzsabek Károly

„A magyar Tour de France hazánk kerékpáros sportjának történelmében egyedülálló, Németországot megszégyenítő pontossággal és lelkiismeretességgel nemcsak a miting sportbeli részét szervezte meg minden kritikát elbíró alapossággal, hanem tekintettel volt annak propagandaértékére is” – írta a Nemzeti Sport 1925-ben. Egy kerékpárosnak nem kell elmagyarázni, mi az a Tour de France. Rengetegen vannak közöttünk, akik a kilométerek „zabálása” mellett megszállottként figyelik azt is, hogyan versenyeznek a profik a világ legnagyobb versenyén. Alig várjuk már azt a három hetet, amikor egyfolytában az égi csatornák előtt lógunk, s a főút melletti frissítő állomásnál, egy korsó habos nedű mellett taglaljuk, mit és miért csinált jól vagy rosszul Nibali, Froome vagy éppen Valverde. Egy kerékpárosnak azt sem kell elmagyarázni, mi az a Giro d'Italia, s azzal is tisztában van, hogy a Vuelta a Espana a harmadik a sorban. Tudja, hogy minden országban a nemzeti körverseny a valami, minden hazai menő azt akarja megnyerni, s éppen ezért a külföldieknek is nagy dicsőség elcsenni az összetett első helyet. Nekünk meg, hol volt, hol nem volt. Mármint körversenyünk. A nagy ősökön, az akkori porfelhőlovagokon ma már bizony jókorát kacagnánk, ha meglátnánk őket a 86-os busz mögött stéherezni. Pedig akkor is fel kellett valahogy mászni a Kékesre, vagy elgurulni Bécsig meg vissza! Szóval az ősök egy ideig legyintettek a nyugati őrültségre (méghogy egy-két héten át tekerni, körbejárni az országot...), aztán majdnem nyolcvan évvel ezelőtt, 1925-ben megcsinálták!


Tour de Hongrie

Rajt: 1925. június 27. A táv: 510.5 kilométer Körbe a Dunántúlon. Ez bizony ma is 510 és fél kilométer. S ha azt vesszük, hogy akkoriban még nem nagyon volt olyan kísérőautó, amely gond nélkül, egyenletes, negyvenes tempóban le tudta volna nyomni ezt a távot... Jerzsabek Károly, vagy inkább Jerzsabek Karcsi bácsi megtette ugyanezt, ő volt minden idők első magyar Tour-győztese. Ahogyan a korabeli Nemzeti Sport oldalas tudósításaiból kiderül „a magyar Tour de France hazánk kerékpáros sportjának történelmében egyedülálló, Németországot megszégyenítő pontossággal és lelkiismeretességgel nemcsak a miting sportbeli részét szervezte meg minden kritikát elbíró alapossággal, hanem tekintettel volt annak propagandaértékére is.” Az első magyar Tour hajnali négy órakor a Gellért-szálló elől indult, s az MTK-s Jerzsabek 22 óra 10 perc alatt teljesítette a Budapest-Szombathely-Győr-Budapest távot.
A Tour de Hongrie történeteA leghosszabb Tour de Hongrie: 1393 kilométer

A kezdet nehéz volt, s a folytatás sem könnyebb, de egészen a második világháborúig minden évben rendeztek körversenyt. Illetve dehogy! Kétszer is szünetet tartottak, először 1928-ban, amikor Magyarországon rendezték meg az országúti világbajnokságot, de szünet volt 1936-ban is, akkor már inkább politikai okokból: a mieinknek kötelező volt remekelni a berlini olimpián, s ezért felmentést kaptak a magyar kerékpárosok. Pedig sosem kérték! Hiszen a Tour de Hongrie-n részt venni már akkor is nagy dolog volt.

A Tour de Hongrie történeteBefutó 1964-ben

A világháború sem állta a karaván útját, mindig arra ment a mezőny, amerre éppen felszedték az aknákat, de ment, mintha érezte volna, hogy már nem sokáig mehet. Mert 1965-ig még kisebb nagyobb kihagyásokkal nekünk is volt körversenyünk, ám utána negyed évszázadon át csak csorgott a magyar menők nyála a Bécsből behozott kerékpáros újságokat lapozgatva. Pedig, de tényleg, kérdezzétek meg az idősebbeket, akkoriban is ragyogó országúti menőink voltak! 1993-ban végre megtört a jég, újra elindult és hat éven át működött a Tour de Hongrie, a Magyar Kerékpáros Szövetség szervezésében, a főszervező ekkor Sipos János volt. Két éves szünet után a Tour de Hongrie ügyét a korábbi versenyző, Eisenkrammer Károly karolta fel, s 2001. július 12-én a huszonnyolcadik győztest ünnepelhettük a budapesti célban! Az összetett versenyt a jugoszláv Mikos Rnyakovics nyerte meg. Egy esztendővel később a Postás-Matáv SE bringása, Vanik Zoltán vihette haza a legjobbnak járó sárga mezt, 2003-ban pedig a szlovák állampolgárságú, de magyar anyanyelvű Remák Zoltáné lett a Tour de Hongrie első helye.

A Tour de Hongrie története: középen az 1997-es győztes, Bebtó ZoltánKözépen az 1997-es győztes, Bebtó Zoltán

A Szepsiben élő Remák Zoltán 2004-ben történelmi tettet hajtott végre: Vida László és Török Győző után ő a harmadik, a határon túli kerekesek közül pedig az első, aki meg tudta védeni címét a Magyar körversenyen. 2005-ben ismét – s mindeddig utoljára – anyaország-béli magyar versenyző ölthette magára a sárga trikót: Lengyel Tamás diadalmaskodott.

2006 és 2008 között DCG Tour de Hongrie néven a Kerékpársport 2000 Alapítvány rendezésében került sor a nemzeti körversenyre, 2007-ben és 2008-ban egy-egy szakasz erejéig a mezőny Szlovákiában is versenyzett. A 2008-as befutó óta vártunk a folytatásra, 2015-ben végre újra körbejárta az országot a Tour de Hongrie karavánja. A verseny a luxemburgi Tom Thill győzelmével zárult, 2016-ban az észt Mihkel Raim, 2017-ben a kolumbiai Daniel Jaramillo, 2018-ban pedig az olasz Manuel Belletti diadalát hozta a méltán népszerű verseny.


Az idei útvonalról és a gáláról ITT írtunk korábban. 

A Tour de Hongrie több mint kilenc évtizedes történetében első alkalommal mutatták be a verseny útvonalát gála keretében: az eseménynek március 12-én kedden az impozáns Budapest Music Center adott otthont. A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2019. június 11-én Siófokon rajtol, a 140 fős nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 11 megyét érintve összesen 890 kilométert tesz meg a székesfehérvári befutóig. Június 14-én Kazincbarcikáról startol a harmadik szakasz, amely két etapra lesz osztva: az első 115 km-es útvonal célja Tiszafüred lesz, a másik 69 km-es pedig Hajdúszoboszlóig tart majd.

További híreink

Eső, kitartás és több ezer kilométer – újra megmozdult Kazincbarcika a Futókörök napján

Dátum: 2026. máj 17. 16:00

Egész napos eső, hűvös idő és szürke égbolt fogadta május 16-án a Futókörök napjának résztvevőit Kazincbarcikán. A rossz idő azonban ezúttal sem tudta megállítani a várost: a Csónakázó-tó melletti rekortán futókörön már reggeltől érkeztek a futók, gyaloglók, családok, sportolók és amatőr mozogni vágyók, hogy együtt gyűjtsék a kilométereket Kazincbarcika nevében az országos megmérettetésen.

Fények találkozása a Mezeyben – Fotószalon-válogatás érkezett Kazincbarcikára

Dátum: 2026. máj 17. 12:00

A Barcika Art Nonprofit Kft. szervezésében ünnepélyes megnyitóval érkezett Kazincbarcikára a XXV. Nemzetközi–Magyar Fotószalon felvidéki régiójának válogatása május 14-én (csütörtökön). A rangos tárlat hét ország magyar fotóművészeinek munkáiból mutat be különleges összeállítást, köztük arany- és ezüstérmes alkotásokat is. A kiállítás a vándorsorozat magyarországi szakaszának első állomása lett.

Füzike 50 – Jubileumot ünnepelt a kazincbarcikai tagóvoda

Dátum: 2026. máj 17. 09:24

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli idén a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Füzike Tagóvodája. A jubileum alkalmából az intézményben május 14-én születésnapi ünnepséget tartottak: az ovisos zenés-táncos műsorral készültek, a város vezetői ajándékokkal lepték meg a gyerekeket, és természetesen a közös tortázás sem maradt el. 

Muhari-Papp Sándor Balázs karitatív képzőművész kiállítása érkezik a Mezeybe

Dátum: 2026. máj 15. 20:41

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című sorozat második 2026-os kiállítása nyílik májusban Kazincbarcikán. A legújabb gyűjteményt Muhari-Papp Sándor Balázs, a lenyűgöző aprólékossággal dolgozó, karakteres festő- és rajzművész jegyzi. Személyében egy rendkívüli, jótékony embert is megismerhet a közönség május 19-én (kedden) 18:00 órától a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermében.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk