A tűz varázslatos ereje
A képzőművészetek Mekkájában találták magukat az érdeklődők a Kolorfesztivál 7.0 nyitónapján. Az artisztika különböző ágait felvonultató kiállításmegnyitókon minden korosztály csemegézhetett.
Fotók: Zele Tímea
Az országos szinten is egyedülállónak mondható összművészeti fesztivál egyik kuriózuma Györfi Sándor, Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész „Tűzvarázs” című tárlata. A Karcagon élő és alkotó szobrásszal kollégánk beszélgetett, aki beavatást nyert a művész által alkalmazott viaszveszejtéses bronzöntési eljárás technikájába is.
Valóban az volt az egyik oka, amiért elvállata a Kolorfesztiválra szóló meghívást, mert itt található Buza Barna „Kuruc lovas” szobra, mely Önnek is kedvence?
Igen, ez igaz. Annak idején, még középiskolás koromban volt szerencsém ismerni. Majdnem száz évet élt és nagy tisztelet övezte. Rendkívül intelligens, művelt, nagyon barátságos és igaz ember volt. Többen is nagyon szerettük, mert a szava mindig olyan örökséget takart, ami hozzátartozott az életünkhöz, amire büszkének kellett lennünk. Az élete valóságos legenda volt. Mindössze nyolc éves voltam, mikor a Kuruc lovast elhelyezték Kazincbarcikán, tehát akkor nem láthattam és később sem jártam itt, de mesélt nekem a szoborról, fényképeket mutatott róla. Most nagyon örülök, hogy végre eredetiben is megnézhettem, de amiért tulajdonképpen idekerültem, az Somogyi Józsefnek az „Anya gyermekkel” című szobra. Az alkotás már évekkel korábban olyan rossz állapotba került, hogy szükségessé vált a restaurálása. Mivel Somogyi mester tanítványa voltam, engem kértek fel, a helyreállítási munkálatok elvégzésére. Nagyjából hat évig volt nálam és most már a megmunkálás helyei sem látszanak, szépen bepatinázódott azóta. Boldog vagyok, hogy a városvezetés méltó környezetbe helyezte. Gyönyörű fotókat csináltam róla.
Munkásságával a nagykun hagyományok őrzésének egyik legfőbb ápolója. Származása mennyire határozza meg a művészetét?
Teljes mértékben. Amit csinálok, az az én életemről szól, amibe beleszülettem. Ezeknek az emlékeit örökítem meg, illetve olyan műveket készítek, amelyeket fontosnak tartok megmutatni a világról a nagyközönségnek. Több alkotásom hasonlít a régészek munkájához, amikor kikaparják a földből az egyes leletdarabokat és letisztítják. Én szintén töredékszerűen igyekszem kifejezni a magamban hordott értékeket.
Van olyan szobra, ami különösen a szívéhez nőtt?
Nem igazán, mert annyi sok mondanivalóm van még az életről, hogy mindig a következő feladaton töröm a fejem. Sokszor visszatekintek az előző művekre és azokat folytatom tovább. Úgy kell ezt elképzelni, mint a regényíró munkáját, aki az előzményekbe beleolvasva, a gondolatai hatására fűz még néhány sort, vagy oldalt az írásához. Újabb történetek jutnak az eszébe, mellyel fűszerezi a cselekményt és ebből egy nagy kerek egész jön létre. Azt hiszem, ha a Teremtő ad még néhány évtizedet nekem, bőven lesz miről beszélnem.
Miért a Tűzvarázs címet kapta a kiállítás?
A tűznek különleges varázsa van. Ihletet ad, inspirál, de szárnyát is szegheti az embernek. Főiskolásként főként a bronzszobrászat fogott meg. Fát, követ meg mindent faragtam én, most is faragok, ám az a bronzszobrászat, amit főiskolás koromban a mestereimtől, Mikus Sándortól és Somogyi Józseftől láttam, az mélyen belém ivódott. Egy alkalommal Somogyi József az öntödéből feldúltan jött be hozzánk a műterembe, ugyanis elrontották az öntött szobrát. Nagyon mérges volt, szinte kikelve magából mondta: nézze meg Sanyikám, mit csináltak a szobrommal! Rögtön láttuk, hogy ez nem nagyon hasonlít ahhoz, amit ő alkotott, mert egy szobornak a felülete a lelke. A felület finomságát, szépségét vissza kell, hogy adja a bronz. A főiskolán abban az időben alkalmazott technológia nem nagyon volt alkalmas a megfelelő felület létrehozására. Éppen ezért kísérleteztünk már akkor a viaszveszejtéses technikával. Amennyiben viaszból megcsináljuk a szobrokat, és kiolvasztjuk, gyakorlatilag egy első példányt kapunk róla, ami hűen tudja követni a megálmodott formának a felületét. Sok tapasztalatgyűjtés után úgy hagytam el a főiskolát, hogy a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége felkért, hogy a Nyíregyháza-sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelepen alapítsak egy bronzöntödét, ahol a művészek is láthatják a bronzöntés folyamatát. Általában éjszaka öntöttünk és az izzó anyag gyönyörű látványa, valamint az izgalom, ami kísérte a mű létrejöttét, jelenti számomra az alkotói folyamat szépségét és erejét. A bronzöntésnek ezt a fajta technikáját nem iparilag űzött mesterségként használtuk, illetve használjuk ma sem. Nekem az a bronzszobrászat, amikor egyedi művek jönnek létre, amiket nem lehet lemásolni. Ez a lényege.
