„Mindenekelőtt szeressétek egymást”

Megható és örömteli pillanatokat élhettek meg azok a hívők, akik 2019. december 28-án részt vettek Andrásfalvy János atya, a Szent István királyról elnevezett Magyar Szalézi Tartomány tartományfőnöki beiktatásán, Kazincbarcikán, a Szent Család templomban.

A Szalézi Család ünnepén – ahogy Tadeusz Rozmus atya, régiós egyetemes tanácsos fogalmazott – a magyar szalézi közösségeken kívül rokonok, barátok gyűltek össze, hogy szeretetükről és támogatásukról biztosítsák az új vezetőt. János atyát nagy tisztelet és megbecsülés övezte városunkban, hiszen az itt eltöltött nyolc év alatt a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, majd a Don Bosco Iskola és Kollégium nevelési igazgatóhelyetteseként folyamatosan a fiatalok jövőjét szem előtt tartva munkálkodott. A felemelő ünnepség után, kissé nyugodtabb körülmények között beszélgettünk János atyával szerzetesi küldetésének jelen alakulásáról.

Fotók: Bodó József

A katolikus vallás iránti mély elköteleződését a családi környezet határozta meg?

Igen, hívő családba születtem. Öten vagyunk testvérek, a szüleim is hívők, akik arra neveltek bennünket, hogy katolikusként gyakoroljuk a hitünket, még abban az időben is, amikor ez sokféle hátránnyal járt. Ennek ellenére mi rendszeresen jártunk a templomba, mert a szüleim számára fontosabb volt a vallásuk gyakorlása, mint a karrier.  Mindig azt gondoltam, hogy az Istennel való elköteleződés a családból is hozott csodálatos ajándék, ami erőt ad ahhoz, hogy szembe tudjak nézni a kihívásokkal.

Mikor erősödött meg Önben a gondolat, hogy összeköti életét az egyházzal?

Gyermekkoromban a Krisztina városi templomba jártam ministrálni, és ott nagyon jó ministráns közösség volt, akik számára sokat jelentett, hogy együtt vehettünk részt a vasárnapi és az ünnepi miséken. Ezek kapcsán nagyon szép Isten - szolgálat alakult ki, mely mindenképpen ösztönzött, hogy az oltár szolgálatában is szívesen tevékenykedjem. Másrészt, a nővéreimnek köszönhetően ifjúsági közösséghez csatlakoztam. Ennek hatására kialakult bennem az a nagyon erős meggyőződés, hogy az egyházban jó együtt lenni és közösséget építeni. Jó odafigyelni Istenre és egymásra, hiszen ez a kettő mindenképpen pozitívan hat egymásra, amennyiben helyesen gyakoroljuk az istenhitet és az emberszeretetet.

20 éves volt, amikor belépett a Szalézi Rendbe. Miért ezt a közösséget választotta szerzetesi „missziójához”?

Ebben ugyancsak az otthonról hozott alapoknak volt szignifikáns szerepe, ugyanis a pedagógiai irányultság erőteljesen jelen volt a családunkban. Édesapám kertészmérnök lett, de a tanári pálya volt az igazi álma, amit sajnos a rendszer nem engedett meg neki, hogy megvalósítsa. Édesanyám gyógyszerész, aki minden esetben nagyon hozzáértően és szeretettel foglalkozott velünk, és támogatta a pedagógusi hivatás felé fordulást. Így aztán a testvéreim közül hárman tanárok lettek, én magam is megszereztem a biológia - kémia tanári képesítést az egyetemen. Az öcsém a gyógyszerész szakmát választotta, de ő is foglalkozott gyerekekkel. Igencsak benne volt a levegőben, hogy fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozzam. Egészen kiskorunktól azt tanultuk a szüleinktől,  hogy igazán úgy tudunk boldogok lenni, ha gondoskodással fordulunk a másik felé, például elkészítjük egymásnak az ennivalót, vagy elvégezzük a házimunkát. Ezt később az ifjúsági táborokban szintén megtapasztaltuk, hogy a társainknak szerzett öröm visszasugárzik ránk.  A másik fontos tényező, amiért a rendet választottam, Don Bosco személyisége. A szüleim gyerekkoromban felolvasták nekem Don Bosco egy nagyon érdekes életrajzát, a Fiúk apostolát, amely olyan mértékben hatott rám, amit nem tudtam elfelejteni. Az egyetemi tanulmányaim közben léptem be a rendbe, de az egyetemet befejeztem, mert a Havasi József, tartományfőnök atya támogatta, hogy legyen meg a tanári végzettségem is.

A filozófia-teológia tanulmányainak egy részét Izraelben végezte. Hogyan került oda?

Tulajdonképpen a noviciátus után beléptem a Kalazantinum nevezetű teológiai főiskolára, majd a tartományfőnök atya kiküldött a Nemzetközi Szalézi Teológiára, a Betlehem és Jeruzsálem között lévő Cremisan nevű kistelepülésre, ahol 13 nemzet szalézi kispapjai tanultak együtt, Izrael államon belül, palesztin területen. Egy évig voltam ott, aztán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Központi Szeminárium épületében fejeztem be a teológiai tanulmányaimat. Utána kerültem Rómába. Ott a Szalézi Egyetemen szereztem meg az ifjúságpasztoráció-kateketika szakon a teológiai licenciátust.

Külföldi útjai során mennyire hatottak Önre az eltérő kultúrák találkozásai?

Leírhatatlanul nagy hatást gyakoroltak rám, kinyíltak a távlataim. Megláttam azt, hogy más nemzetek milyen módon élik meg a hitüket, hogyan foglalkoznak szalézi stílusban az ifjúsággal a világ különböző pontjain. Azt gondolom, hogy azok az élmények beépültek a szemléletmódomba, és sokat segítettek, hogy modern, keresztény és szalézi szempontokat lássak meg. A rendi vezetés is úgy látja, fontos a nemzetközi szemlélet elsajátítása, mert amellett, hogy hazánkat szeretjük és ápoljuk hagyományait, ne zárkózzunk be, és ne legyünk szűk látókörűek.

Az ifjúságpasztoráció milyen feladatok elé állítja Önt, illetve a rendet?

Az ifjúságpasztoráció teljesen meghatározó a mi rendünk életében. Don Bosco pedagógiai gondolatának fő irányvonala az ifjúság megmentése. Jelmondatában is, amit így fogalmazott: „Da mihi animas, caetera tolle - Lelkeket adj nekem, a többit vedd el” – ezt az irányultságot fejezte ki. A kezdetektől a legelhagyatottabb fiatalok felé fordult. Néhány év alatt sok száz fiatallal eljutott oda, hogy teljes erkölcsi változáson és megtérésen mentek keresztül. Küldetésének tekintette, hogy a nehéz sorsú fiatalokat összefogja, s olyan társadalmat építsen fel, ahol az igazságosság és a szeretet bontakozik ki azzal, hogy mindenki elvégzi a munkáját, odafigyel a családjára, de mások nézeteit is szem előtt tartja. Ezáltal a szalézi berkeken belül a társadalom élő közösséggé formálódik. Don Boscót követve minden szalézi a fiatalság megmentését tartja hivatásának, melyet fogadalmunkban is vállalunk. Ez a magasztos vágy hajt minket. Intézményeinket is ezért hoztuk létre, hogy keretet adjunk elköteleződésünknek, és a gyermekek megkapják a szükséges szellemi-lelki-fizikai fejlődést.

Kazincbarcikán nyolc évig szolgált, mint a szalézi közösség vikáriusa, a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, majd a Don Bosco Iskola nevelési igazgatóhelyettese. Hogyan érezte itt magát és miként látja az itteni szalézi közösséget?

2011-ben kerültem Kazincbarcikára, s az én jelenlétemet egy nagyon nagy munka előzte meg. 1993-ban Kazincbarcikán jött létre a rendszerváltás utáni első szalézi oktatási intézmény, a Don Bosco Iskola. Aztán Kazincbarcikán 2011-ben jött a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, illetve a plébániának az átvétele, amit dr. Ternyák Csaba érsek úr rábízott a szaléziakra. Vitális Gábor atya, apát plébános nagyon szépen vezeti mindmáig a plébániát, és végső soron valamennyi intézményt összefogja, mert ő a szalézi közösség igazgatója. A barcikai szolgálatomnak kardinális és motiváló eleme volt azokat a fiatalokat elérni, akik a legnagyobb bajban vannak. Ezért hoztuk létre 2019-ben a Don Bosco Barcika Tanodát is Herbolyán. De mindenkinek jól jön a segítség. A gimnáziumban is jól lehetett látni, hogy mennyire örülnek a fiatalok, amikor új lehetőségek tárulnak fel, melyeket mi, szaléziak meg tudtunk valósítani. Mennyire örülnek a Don Bosco Sportközpontnak, mennyire kihasználják. Emellett ez idő alatt én ugyan nem voltam plébános, de Gábor atya mindig beosztott bennünket papi szolgálatra. A plébánián helyben, valamint a környező falvakban sokszor kellett szentmisét bemutatnunk, gyóntatni, vagy más tevékenységben a híveknek szolgálni, s ez egy nagyon szép tapasztalat volt. Átélni, hogy a közös összefogás miként tud a fiatalokra hatni. Fantasztikus látni az emberek lelkében a jóságot, amit többek között a Kazincbarcikai Katolikus Karitász valósít meg. Ők már a Don Bosco iskola diákjain kívül régóta a hajléktalanok, és mindenféle nélkülöző felé odafordultak. Én nagyon nagy közösségi mozgást, élénkséget éltem meg Kazincbarcikán, ami boldoggá tett.

Mit jelent Önnek, hogy a Szalézi Rend magyarországi jelenlétéért felel, mint tartományfőnök?

Nagy bizalom ez irányomban, mely a rendtársak és a rendfőnök atya bizalmát is kifejezi. Ennek szeretnék megfelelni elkötelezett és felelősségteljes tartományi vezetéssel. Nem kis feladat. Egyre jobban látom, hogy mennyire összetett, de hát igyekszem minél jobban tenni azt, amit a Jóisten elvár tőlem. Az is igaz, hogy nem vagyok egyedül. Szeretném, hogy az a mű, amit a nagy elődeink elindítottak, - Havasi atya, akinek a rendszerváltást követően a munkája nyomán indult újra a szalézi mű, vagy Ábrahám Béla atya, aki az elmúlt nyolc évben fölfejlesztette és tovább vitte az elődök szellemi örökségét – megállná a helyét az új idők új kihívásaival szemben is.