https://kolorline.hu/Még benne vagyok a jelenben, közben építem a jövőt

Még benne vagyok a jelenben, közben építem a jövőt

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2022-ben Pro Urbe kitüntető díjat adományozott dr. Tóth Erzsébet Mária főorvosnak, a város egészségügyi ellátásában közel 5 évtizede végzett magas színvonalú munkája elismeréseként. A napjainkban is praktizáló főorvos asszonyt a Wanhua BorsodChem Zrt. rendelőjében kereste fel lapunk munkatársa.

Mi motiválta a Szerencsi Cukor és Csokoládégyár közelében felnövő kislányt, hogy az orvosi hivatást válassza? Milyen tanulmányokat folytatott céljai elérése érdekében?
Az orvosi hivatás iránti érdeklődésem már gyermekkoromban kialakult. Csodálattal figyeltem és tapasztaltam azt a szimbiózist, amely alapján az orvosunk ellátta a körzetet és a gyár dolgozóit. Az orvosi rendelő és a doktor bácsi személyisége teljesen elvarázsolt, s nem volt kérdés számomra, hogy én is ezt szeretném csinálni felnőtt koromban. Általános és középiskolai tanulmányaimat Szerencsen végeztem, melynek során kiemelt figyelmet fordítottam a biológia, kémia és fizika tantárgyakra, mely elengedhetetlen feltétele volt a sikeres egyetemi felvételihez. A debreceni Orvostudományi Egyetemen szereztem általános orvosi diplomát 1974-ben.

Egy korábbi nyilatkozatából kiderült, hogy 1974-ben azzal az elképzeléssel érkezett a városba, hogy a szakvizsga megszerzése után más településen fog dolgozni. Azóta eltelt több mint 48 év, és szerencsére az ideiglenes itt-tartózkodás véglegessé vált. Mi volt az a megtartó erő, ami miatt az eredeti terv megváltozott?
Fiatal orvosként a városba kerülni óriási kihívás volt. Fél évig dolgoztam a belgyógyászati osztályon, de itt rádöbbentem, hogy engem nem elégít ki a betegekkel való néhány napos, rövid kapcsolat. Hamarosan lehetőséget kaptam arra, hogy megvalósítsam gyermekkori álmomat. Üzemorvosi körzetben komplexen gyógyíthattam betegeimet, követhettem egészségügyi állapotukat üzemi és családi környezetben, iskolaorvosként kezelhettem gyermekeiket, az otthonápolás megszervezésével pedig megkönnyíthettem betegségük elviselését. Egy olyan inspiráló közegbe kerültem, ahol 0-24 órában hobbiként élhettem meg a mindennapi gyógyító munkát, a nehézségeket leküzdve, mindig a konszenzuson alapuló megoldásra törekedtem. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy itt születtek a gyermekeim, akik iskolai tanulmányaikat Kazincbarcikán végezték. Együtt éltük meg a város fejlődését, szépülését. Szinte együtt lélegeztünk a várossal, befogadó közösségre találtunk, igazi emberi, baráti kapcsolatok alakultak ki.

Hogyan alakult szakmai pályafutása, mely területeken dolgozott az elmúlt évtizedekben?
Mint már említettem a Városi Kórház belgyógyászati osztályán kezdtem el dolgozni. Néhány hónap után üzem-körzetorvosi állást vállaltam a BVK-rendelőben. Körzeti háziorvosi tevékenységem mellett folyamatosan elláttam a BVK, a későbbi BorsodChem Zrt. munkatársait. Iskolaorvosként működtem a 105. sz. szakmunkásképzőben. A Városi Kórház Rendelőintézet igazgatója voltam 1985-1992-ig, amikor is 120 ezer fő alap és szakellátását, járóbeteg ellátását kellett koordinálnom. Jogszabályi változások miatt 1992-től vállalkozás formájában önálló háziorvosi és foglalkozás-egészségügyi praxist alapítottam, a mai napig e keretek között dolgozom.

E sokrétű tevékenysége mellett, hogyan tudott lépést tartani a szakmai fejlődéssel, új területek megismerésével, mi késztette újabb szakvizsgák, képesítések megszerzésére?
Az orvosi tevékenység megköveteli a mindennapi folyamatos továbbképzést, önképzést, az adott szakterület naprakész ismeretét. Ennek érdekében rengeteg konferencián vettem részt helyi és országos szinten is, ahol szakmai ismereteimet bővítettem. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1980-ban üzemorvosi szakvizsgát tettem, ugyanitt 1993-ban egészségügyi menedzser szakon végeztem.
A Debreceni Orvostudományi Egyetemen pedig háziorvosi szakvizsgát is abszolváltam. A folyton változó jogszabályi környezet miatt szükségét éreztem ilyen irányú ismereteim bővítését is, ezért 2005-ben az ELTE  Jogi Továbbképző Intézeténél jogi szakokleveles általános orvosi diplomát szereztem.

Köztudott Önről a kitartó, lelkiismeretes, fáradhatatlan munkavégzés, elkötelezettsége az orvosi hivatás iránt. Meddig tartható ez a tempó?
Nagyon jó csapat vesz körül, mind a háziorvosi, mind a foglalkozás-egészségügyi szakterületen. Felelősséggel tartozom azért, hogy a munkatársaimat megtartsam. Még benne vagyok a jelenben, de a fokozatos visszavonulásomat szervezem, közben építem a jövőt. Keresem, illetve folyamatban van az utódok kiválasztása. Arra törekszem, hogy az eddig elért színvonalat meg tudjuk tartani, sőt reményeim szerint az eddigi vívmányokat az utánam következők garantálni fogják. 

Milyen tárgyi és személyi feltételek között végzi a Wanhua BorsodChem Zrt. dolgozóinak foglalkozás-egészségügyi vizsgálatait?
A mindenkori vezetés kiemelt feladatként kezelte dolgozóik egészségügyi ellátását, minden támogatást megkaptam ezirányú tevékenységemhez. Munkám során nagy hangsúlyt fektettem a prevencióra, a folyamatos ellenőrzésre. A 2011-ben átadott rendelőintézetben a tárgyi feltételek maximálisan biztosítottak. Interdiszciplináris ellátást igyekeztünk bevezetni. Tevékenységünket egyre több szakterületre kiterjesztettük, jól felkészült, stabil szakemberek látják el a gyógyító, megelőző munkát. Szigorú szakmai előírásoknak kell megfelelnünk. Szakmai önállóságunk, függetlenségünk óriási felelősséggel jár. Mindennapi munkánk fontos eleme az együttműködés, együtt gondolkodás.

Családja hogyan tolerálta aktivitását a munka frontján? Mivel tud kikapcsolódni, elvonatkoztatni a napi rutintól?
Mindazt, amit elértem támogató, megértő családomnak is köszönhetem. Eddigi életem során ezt a támogatást éreztem szüleimtől, a férjemtől, aki a gimnáziumi évek óta segítő társam. Büszke vagyok gyermekeimre, akik hozták a „kötelezőt”. Mindketten Budapesten élnek és dolgoznak. Lányom jogász, fiam közgazdász, nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett PhD diplomát. Ma már napi 5-6 órában dolgozom, a fokozatos átadás stádiumában vagyok. Négy unokám bearanyozza napjainkat, bár a fővárosban élnek, nagyon szeretnek Kazincbarcikára jönni. Imádják az oroszlános körforgalmat, az unikornist, a sárkányt, élvezik a tágas játszótereket. Elmondhatom, a családom minden tagja a mai napig erősen kötődik a városhoz. 

Orvosi hivatása során milyen elvek élveztek prioritást?
Legfontosabb a segíteni akarás, a problémák feltárása, komplex kezelése az orvos, a beteg, a család, üzem, a környezet összefüggésében. Kiemelném az őszinteséget, a gyógyulás esélyének feltárását. Fel kell hívni a figyelmet a szemléletformálásra, az egészséges táplálkozásra, életmódváltásra. Büszke vagyok arra, hogy konfliktus nélkül tudtam egyensúlyt teremteni vitás kérdésekben. Döntéseimet mindig átgondoltam, mérlegeltem, végül konszenzuson alapuló megegyezést hoztam. Úgy érzem sikerült jó kapcsolatot kialakítani a mindenkori városvezetőkkel, a BorsodChem vezetőivel, a kórházzal, valamennyi segítő munkatársammal. Ez a szimbiózis végig kísérte pályafutásomat.

További híreink

A zöldből a Kékesbe: Kazincbarcikáról rajtolt a Tour de Hongrie 3. szakasza

Dátum: 2024. máj 10. 18:26

A 2024-es Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárfutam öt napjából ismét kettőn lehetett dicső versenyhelyszín városunk. A leghosszabb, 180 kilométeres harmadik táv a kazincbarcikai Fő téren kezdődött. A büszkén zöld városunkból kiszaladó utak egyik legszebbikén, szintén dús zöldön át haladtak a szívós versenyzők egészen a Kékestetőig.

A mentőket ünnepelték Kazincbarcikán

Dátum: 2024. máj 10. 15:06

Magyarországon a mentők „születésnapja” május 10., mivel 1887-ben ezen a napon kezdte meg működését a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. A jeles nap alkalmából Kazincbarcikán is elismerésben részesültek az életmentésben élenjáró mentők.

Tour de Hongrie — ismét megmutatta magát Kazincbarcika

Dátum: 2024. máj 09. 17:21

A Tour de Hongrie kerékpáros verseny második szakaszának befutója Kazincbarcika volt. A napot a brit Mark Cavendish nyerte, magára öltve a sárga trikót.

Tour de Hongrie Kazincbarcikán

Dátum: 2024. máj 08. 22:33

Közlekedési információkkal és autóbusz-menetrend frissítéssel! Kazincbarcika két állomással: egy cél- és egy rajtállomással lesz helyszíne a 2024-es Tour de Hongrie-nak. A május 9-i és 10-i versenynapok útlezárásokkal járnak városunkban, amelyeket a cikkünk alján látható térképen lehet megtekinteni.

KolorTV élőben

Programajánló

Játszóeszköz-avatók Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Születés hete Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Közösségi nap a Herbolyai-tavon

Kazincbarcika, Herbolyai II-es tó

Made in Hungária

Don Bosco Sportközpont

KolorPlatz-avató

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk