https://kolorline.hu/„Nem mindenki zenész, akinek hangszere van”

„Nem mindenki zenész, akinek hangszere van”

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nem mindennapi témában lettek okosabbak, akik ellátogattak a KolorAkadémia október 18-ai előadására. Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus tabuk nélkül beszélt többek között a férfiak és a nők közötti testi és lelki különbségekről, azok okairól, a szexuális felvilágosítás fontosságáról, a felnőtt filmek és az internet önmagunkra és kapcsolatainkra leselkedő veszélyeire.

 A szakember előadása elején elmondta, hogy hosszas útkeresést követően lelte meg az igazi hivatását a szexuálpszichológusi pályát. Elárulta azt is, hogy első céljai között szerepelt, hogy bebizonyítsa, mindannyian – férfiak és nők – alapvetően egyformán működünk. Azonban beismerte, hogy bizony a munkája során csak bővül a különbségek listája.


Fotók: Zele Tímea

Már egészen kicsiny korban kiderül, hogy a lányok és fiúk nem egyformák, és ez nem csak az alapvető külső jeleken mutatkozik. A társadalmi elvásárok, a neveltetés során egészen mások a követelmények egy kislánnyal kapcsolatban, mint egy kisfiúval. Később ez még inkább fokozódik: gondoljunk csak bele, ha egy kamasz srác sűrűn váltogatja a partnereit, abban semmi problémát nem látnak a felnőttek, és a fiú is rendben érzi magát; de ugyanezért egy leányzót minimum elítélnek, ráadásul az önértékelését is rombolja, hiszen úgy érzi, senkinek nem kell hosszú távra. Az érettség testi jelei is teljesen eltérnek az embereknél: míg a férfiaknak pozitív élményük kötődik hozzá, addig a lányok többségénél a kényelmetlenségen felül hasi görcsökkel és érzelmi ingadozással is jár.

A szexuális élet során szintén a férfiaknak egyszerűbb örömet szerezni, mint a nőknek, aminek oka ismét az anatómiai felépítésben rejlik, a lelki dolgokról nem is beszélve.

Dr. Hevesi Krisztina nagyon fontosnak tartja, hogy beszélgessünk párunkkal ezekről a dolgokról, és gyermekeink figyelmét se csak a veszélyekre hívjuk fel, hanem mutassunk példát, vagy tanítsuk meg őket arra, hogyan működhet jól egy párkapcsolat.

Azért is különösen lényeges a gyermekeink felvilágosítása, mert az okostelefonok elterjedésével nem mindig tudjuk kontrollálni az őket érő ingereket. Az interneten torz képet kapnak a világról, hiszen ott nem feltétlenül a valóságot osztják meg magukról az emberek. „Otthon nem lehet csücsörítve és pucsítva járni egész nap, és nincsenek alkalmazások sem, amik szebbé tennék a látványunkat.” A fiatalokat, sőt a felnőtteket is megtévesztheti ez az idealizált kép, úgy érezhetik, ők nem elég szépek vagy jók, valamit rosszul csinálnak.

A másik nagyon nagy veszélye a világhálónak, hogy a felnőtt tartalmakat szinte bárki elérheti, és az ott látható filmek köszönőviszonyban sincsennek a való élettel. Az embereket egyre több vizuális inger éri, ami ahhoz vezet, hogy egyre több látvány kell nekik, és egyre növekszik az ingerküszöbük. Egy igazi párkapcsolatban viszont ezt a hatást lehetetlen lesz egy idő után produkálni, ami hosszú távon annak megromlásához vezet.

A szexuálpszichológus számos, a munkája során megismert példával is alátámasztotta az állításait, így mindenképpen okosabban tértek haza a hallgatók, akiknek a többsége hölgy volt, pedig a férfiak talán közelebb kerülhettek volna a nők megismeréséhez az előadásnak köszönhetően.

További híreink

Őszi napközibe várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. nov 01. 09:46

Fürdőzéssel, tökfaragással és túrázással is várták a gyerekeket a Vízi Komplexumban az őszi szünet alatt. A napköziben minden nap másféle élményben volt része a gyerekeknek, a vizes programok mellett a kézműves foglalkozások is hangsúlyosak voltak.

Jubileumi sportkavalkád: közösségi mozgás a szépkorúaknak, tizedszer is

Dátum: 2026. okt 31. 07:00

Tizedik alkalommal rendezte meg a Senior Sportkavalkádot az idén 15 éves Újkazinci Baráti Kör. A jubileumi programnak a szintén 10 éves Don Bosco Sportközpont adott otthont, ahol csaknem 150 szépkorú vett részt sportos és szellemi vetélkedőkön, valamint egészségmegőrző programokon.

Adómentesség a 65 év felettieknek, magasabb adómérték a multiknak

Dátum: 2026. okt 30. 19:30

Nem kell megfizetni a kommunális adót januártól azoknak a hatvanöt év feletti kaincbarcikai ingatlan-tulajdonosoknak, akik egyedül, vagy hatvanöt év feletti hozzátartozójukkal életvitelszerűen együtt élnek az ingatlanban – erről határozott a Képviselő-testület rendkívüli ülésén. 

Önálló társaság működteti 2027-től a Kazincbarcikai Vízi Komplexumot

Dátum: 2026. okt 30. 13:58

A közel egy éve megnyílt Kazincbarcikai Vízi Komplexum üzemeltetését 2027. január 1-jétől a Barcika Fürdő Kft. veszi át. Az új társaság létrehozása egyúttal előkészíti a város új strandjának későbbi üzemeltetését is.

KolorTV élőben

Programajánló

A Sors útjai – TESTAMENTUM

Izgalmas november az óvodákban

Versenykiírás

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk