https://kolorline.hu/Az internetes kommunikáció lehetőségei és veszélyei

Az internetes kommunikáció lehetőségei és veszélyei

Szerző:

Bartók Nándor

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Második előadását tartotta meg a Szikra Alapítvány Kazincbarcikán a Mezey István Művészeti Központban március 27-én 14 órától. Az „Egy Szikrával több” című fórumsorozat szerdai témájában az internet veszélyeit és lehetőségeit tanulmányozták a jelenlévők.

Az eseményen Csatlósné Radeczki Mária, az Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub tagja köszöntötte a vendégeket a rendezvénysorozat második előadásának alkalmából. Örömét fejezte ki, hogy a fiatalok és szép korúak részéről is ekkora az érdeklődés a téma iránt, majd átadta a szót az előadónak, Szlávik Szilárdnak, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Modern Filológiai Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszéken tanuló mesterszakos hallgatójának.


Fotók: Kovács Loretta

Az előadás fő célja a generációk közti kommunikációs szakadék szűkítése volt, ami egy rövid elméleti gyorstalpalóval vette kezdetét. Itt a legalapvetőbb fogalmakkal ismerkedhettek meg azok, akik még esetleg nem ismerik az elektronikus kommunikáció különböző formáit. Ezt követően az emailek és chat applikációk világába kalauzolta el a közönséget az előadó, amit a videótelefonálás és a közösségi médiák tárháza követett.

Szó volt a napjainkban leggyakrabban használt kommunikációs formákról és konklúzióként azt is megtudhatták, akik elfáradtak az előadásra, hogy a tudatosság a legfontosabb képesség, amit mindannyiunknak el kell sajátítani, ha biztonságosan szeretnénk szörfölni a weben.

- Az internetes kommunikáció olyan, mint a közlekedés, vannak bizonyos szabályok, amiket be kell tartani, ha nem szeretnénk, hogy elüssön egy autó- foglalta össze Szlávik Szilárd.

A rendezvény a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Modern Filológiai Intézet, Nyelv és Kommunikációs Munkacsoport oktatóinak és hallgatóinak, a kazincbarcikai Idővár Nyugdíjas Kulturális Klubnak, illetve Kazincbarcika város Önkormányzatának közreműködésével és támogatásával jött létre.

További híreink

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

Biztonságos és kényelmes közlekedés: megújul egy járdaszakasz

Dátum: 2026. nov 04. 14:32

Több mint hatvan méter hosszan újítják fel a járdát a Tavasz utcában, a munka hamarosan kezdődik.

Tiszta értéket szeretne teremteni, aminek ereje van

Dátum: 2026. nov 04. 13:37

A „Sors útjai – Testamentum” címmel nyitották meg Varga Zoltán kiállítását kedden a GinGin Art Caféban. A fotográfusnak ez az első nyilvános tárlata, ahol zömében dokumentarista portréfotókat tekinthet meg a közönség.

Új eszközök segítik a gyógyítást – Lezárult a Gépész utcai rendelő korszerűsítése

Dátum: 2026. nov 03. 17:21

Lezárult a Gépész utcai háziorvosi rendelő korszerűsítése és komplex akadálymentesítése. A 7-es körzetet ellátó intézményben nemcsak az épület újult meg, hanem korszerű orvosi eszközöket is beszereztek. Ezzel a fejlesztéssel most már a város valamennyi háziorvosi rendelőjében modern körülmények között tudják fogadni a betegeket.