https://kolorline.hu/Újra gyermekzsivaj tölti be óvodák és bölcsődék udvarait

Újra gyermekzsivaj tölti be óvodák és bölcsődék udvarait

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Bő két hónapig üresen és szomorúan árválkodtak a kazincbarcikai óvodák és bölcsődék játszószobái, udvarai. A játékok katonás rendben, a mászókák elhagyatottan várták, hogy az apróságok újra játszanak velük. Május 25-én viszont visszatért az élet, gyermekzsivajjal, kacagással töltve meg a Kazincbarcikai Összevont Óvodák Tagintézményeit. Szigorú egészségvédelmi szabályok mellett ismét megnyitotta kapuit az Angyalkert Görögkatiolikus Óvoda, az Eszterlánc Tagóvoda, illetve az I.-es és a II.-es számú Bölcsőde.

Sajnos, mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy járványügyi lazítások ellenére a veszélyhelyzet még nem múlt el. Ennek okán rendkívül fontos, hogy a gyermekek a legnagyobb biztonságban vehessék igénybe az ellátásokat. Ezért az intézmények fokozott övintézkedéseket vezettek be, és ezek betartására kérik a szülőket is.

A megfelelő védekezés érdekében a gyermek érkezéskor viselt ruházatát átöltözés után külön zsákban helyezik el, a nedves, szennyezett ruházatot haza kell vinni. Külön névre szóló zsákban tárolják a gyerekek alváshoz használt ruháit, a kinti, a benti ruhát, valamint az otthoni ruháit is. Az intézményekben az időjárástól függően, elsősorban szabadtéri foglalkozásokat tartanak, ezért érdemes több, réteges öltözködést lehetővé tévő váltóruhát biztosítani a gyerekek számára.

- Nem tudjuk fogadni azt a gyermeket, akinek hőemelkedése vagy felsőlégúti megbetegedésre utaló tünetei vannak, például köhögés, orrfolyás, vagy torokfájás. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák Tagintézményeiben az első hét alkalmával, a reggeli testhőmérséklet méréskor két gyermeknél észleltek hőemelkedést az óvónők. Az érintett gyermekeket hazaküldték a kolléganők – tájékoztatott Horváthné Geleta Mária, a Kazincbarcikai Összevont Óvodák
intézményvezetője.

A gyerekek mellett az óvodapedagógusok is folyamatosan mérik a hőmérsékletüket, ezzel is példát mutatva az apróságoknak.

- Különösen figyelünk arra, hogy a gyermekek megtartsák a kellő távolságot egymástól, ami főképp a játék hevében nem egyszerű feladat – árulta el a vezető.

Az első hét bölcsődei tapasztalatai azt mutatják, hogy a szülők fele vette igénybe az ellátásokat. Az I.-es számú Bölcsődébe 54, a II.-es számú Bölcsőde pedig 53 gyermek jelent meg a hét kezdetén.

- Úgy gondolom, a szülők nagyon felelősségtudatosan jöttek, a szabályokat maradéktalanul betartották, elfogadták. – osztotta meg velünk benyomásait Ronyeczné Dobronyi Márta, az I.-es és a II.-es számú Bölcsőde intézményegység-vezetője.

Természetesen a bölcsődéket szintén csak egészséges gyermek látogathatja. Mihelyt fertőzésre utaló tüneteket produkál a csöppség, mint például az orrfolyás, hasmenés, bőrkiütés, szemgyulladás, haladéktalanul haza kell vinni. Ezt követően csak orvosi igazolás birtokában mehet újra közösségbe.

A kisgyermeknevelők, illetve a dadusok csak szájmaszkban közelíthetik meg a kicsiket.

- Az elején  volt némi aggodalom bennünk, hogy vajon félelemmel fogja-e eltölteni az apróságokat a szájmaszk viselése, de szerencsére a gyerekek nagyon elfogadóak és egyáltalán nem okozott problémát, hogy a kisgyermeknevelők maszkban beszélnek hozzájuk. Véleményem szerint ezalatt a jó néhány hét alatt már hozzászoktak, és fel sem tűnik nekik. Csak könnyen fertőtleníthető játékokat használunk, amit minden nap lehet fertőtleníteni, s naponta több ízben mérjük a testhőmérsékletet, nem csupán a gyerekeknek, hanem a dolgozóknak is, amit minden esetben dokumentálunk – foglalta össze Ronyeczné Dobronyi Márta.


Miki (Szülői engedéllyel)


Évike és Bence (Szülői engedéllyel)

Nem csak a játékokat fertőtlenítik, hanem az óvodai és a bölcsődei helyiségeket is. Az utolsó gyermek távozását követően fertőtlenítik a csoportszobákat, a közös használatú helyiséget és a közlekedőket. Emellett megérkezéskor a lábbeliken fertőtlenítést végeznek, a főbejáratoknál a kézfertőtlenítés mindenki számára kötelező, és hetente több alkalommal „ködképzéses” felület és levegőfertőtlenítés is történik az intézményekben.

Kérdésünkre az intézményvezetők elmondták, a dolgozók már nagyon várták, hogy együtt lehessenek a gyerekekkel. Kíváncsiak voltunk, a szülőket milyen mértékben érintette az intézmények kényszerű bezárása. Érdeklődésünkre bölcsis gyerekek szülei válaszoltak.

- Két, bölcsődés korú gyermekem van, Bence három, Évike másfél éves. Nem volt könnyű az elmúlt két hónap, mert ugyan itthon tudtam maradni a gyerekekkel, de mellette home office-ban dolgoztam. Nehéz volt megoldani, hogy munka közben rájuk is figyeljek. A végén már nagyon érezhető volt a gyerektársaság hiánya, erősen elkezdtek rivalizálni.  Most, hogy ismét lehet bölcsibe járni, újra kiegyensúlyozottabbak. Nagyon hiányzott nekik, mert egyébként imádják a közösséget, hiszen mindkét gyerek picivel egyéves kora előtt bölcsődés volt – tudtuk meg Kovácsné Téglási Kingától.  

A kétéves Miki anyukája elmondta, hogy ők ugyancsak nehéz időszakon vannak túl, mert ő is és a párja is végig dolgoztak. Nem tudták másként megoldani, kénytelenek voltak az egyik nagyszülő segítségére hagyatkozni. A többi napokon felváltva, szabadság és szabadnap igénybevételével maradtak otthon a kicsivel.

 

További híreink

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

110 íjász versenyzett a Herbolyai-tavaknál a régiós döntőben

Dátum: 2026. júl 18. 08:00

Mintegy 110 íjász vett részt július 11-én a Herbolyai-tavaknál megrendezett Észak-magyarországi Regionális 3D Íjász Bajnokság döntőjén. A márciustól júliusig tartó, öt állomásból álló sorozat fináléjának immár ötödik alkalommal adott otthont Kazincbarcika. A versenyre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is ellátogatott.

Kazincbarcika továbbra is segíti a kórházat

Dátum: 2026. júl 17. 21:13

A kazincbarcikai kórház működése és fejlődése közös ügy – ebben értett egyet Szitka Péter polgármester és a Kazincbarcikai Kórház vezetése a több alkalommal folytatott egyeztetések során. A megbeszéléseket követően megszületett a megállapodás arról, hogy miben tud az önkormányzat már most segítséget nyújtani az intézménynek.

Kínai–magyar kutatóintézet létrehozásáról írtak alá megállapodást – új szintre léphet a BorsodChem és a Miskolci Egyetem együttműködése

Dátum: 2026. júl 17. 09:00

A Wanhua-BorsodChem Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pekingi Vegyipari Egyetem együttműködésében kínai–magyar mérnöki kutatóintézet létrehozását készítik elő. Az erről szóló háromoldalú szándéknyilatkozatot a napokban írták alá. Az együttműködés célja, hogy a felsőoktatást, a kutatást és az ipart még szorosabban kapcsolja össze, miközben új lehetőségeket teremt a mérnökképzésben és a vegyipari innovációban.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk