https://kolorline.hu/Egy színpadon a barcikai Tompa iskola 142 tehetséges diákja

Egy színpadon a barcikai Tompa iskola 142 tehetséges diákja

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tompa Mihály Református Általános Iskola immár 11. alkalommal rendezte meg éves Tehetségnapját. Ezen az eseményen azok a gyerekek léphetnek fel, akik valamilyen területen, például az irodalom, az előadó- vagy táncművészet terén sikert értek el vagy valamelyik pedagógus által megálmodott zeneműben vagy színdarabban szerepelnek. Az intézmény 394 növendékének mintegy fele, 142 tanuló tündökölt a 2025-ös jeles alkalmon.

Az Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolájának tagintézmény-igazgatója, Somogyiné Bukszár Klára elárulta, hogy a fő céljuk azt megmutatni, milyen tehetséges tanulóik vannak.

„Nincs minden terület bemutatására lehetőségünk, hiszen ez egy színpad, melyen inkább azok szerepelhetnek, akik az irodalom és más művészetek területén alkottak valamit, többek között verssel, prózamondással, tánccal, zeneművekkel” — foglalta össze a tagintézmény-igazgató.



Telt nézőtér, lelkes köszöntőbeszédek

A tehetséges tompásokra sokan voltak kíváncsiak. A sokrétű műsor elején Somogyiné Bukszár Klára üdvözölte a színpadról a Tehetségnapon megjelent szülőket,  hozzátartozókat, a szereplő gyerekeket és iskolájuk pedagógusait. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a meghívott vendégeket a fenntartó Tiszáninneni Református Egyházkerület, további intézmények, illetve Kazincbarcika Város Önkormányzata részéről. Ezt követően Kolumbán Gábor iskolalelkész vette át a mikrofont. Máté evangéliumából idézett fel egy példázatot a bibliai értelmű talentumról és az arról való számadásról abban az összefüggésben, ami szerint a tehetség, a talentum nem más, mint érték. Kolumbán Gábor úgy gondolja, hogy a Tompa iskola Tehetségnapja is erről az értékről való számadásról szól. 

„A tehetséget nagyon sokféleképpen meg lehet határozni, tudományos vitáknak a tárgya, de miért is kérdőjelezné meg az eredeti jelentést bárki? Én hiszem, hogy egy dolgot kijelenthetünk, hogy a tehetség érték – hangozott el az iskolalelkész beszédében. — Van egy nagyon híres labdarúgó, az angolok nagy tehetsége, aki amikor megkérdezték, hogy mit gondol a tehetségről, akkor ő így fogalmazott: a tehetséget Isten adja. Isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül az mit sem ér. Azt gondolom, hogy nekünk ezt a mondatot és kijelentést a bibliai üzenet mellett is fontos szem előtt tartani.”



Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke személyes élményt megosztva lépett a közönség elé a köszöntősorban: „Amikor Kolumbán Gábor hívott, azt mondta, hogy gyere el, érdemes, meg fogod látni mennyi tehetséges gyerek van. Láttam rajta azt a büszkeséget, ami kíváncsivá tett. Isten mindenkinek adott valamilyen tehetséget, de abban a gyermekében gyönyörködik, aki talentumait használja a saját maga örömére és javára, másoknak a segítségére, szolgálatára és a teremtő Isten dicsőségére. Én köszönöm előre is azoknak, akik vállalták a fáradtságos utat, a szolgálat útját.”

Dr. Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka, aki a felső tagozat négy évét itt, Kazincbarcikán járta ki, többek között azt emelte ki beszédében, hogy büszke arra, hogy az egykori szocialista város alakulása teljesen új dimenziót alkotott és az általános értékek vágányára helyeződött.



Másfél órás műsort adott a közönségnek a Tompa Mihály Református Általános Iskola

A köszöntőket a tagintézmény-igazgató zárta, ő adta át a színpadot ténylegesen a diákok — többek között a csoportos tánckoreográfiából, angolul és magyarul szavalásból, különböző összetételű, korú, stílusú gyerekkórusokból álló másfél órás — műsorának. Somogyiné Bukszár Klára úgy véli, a Tehetségnap iskolájuk egyik legszebb és leginspirálóbb eseménye, amely szerinte nemcsak a tehetségről szól, hanem a szorgalomról, a kitartásról, a kíváncsiságról és az örömről, amit a tanulás és az alkotás jelenhet. Hangsúlyozta, hogy ezen a napon olyan diákokat ünnepelnek, akik bátran megmutatják, miben jók, miben különlegesek. Legyen szó szerinte zenéről, versmondásról, rajzról, matematikáról, sportteljesítményről vagy bármilyen más területről, minden egyes fellépés, kiállított munka vagy bemutató mögött rengeteg szorgalom, lelkesedés és bátorság áll. A fellépő diákokat arra biztatta, hogy merjenek álmodni, hibázni és újrapróbálkozni, hiszen a tehetség akkor bontakozhat ki igazán, ha tápláljuk és gondozzuk. Megkapta a méltó fókuszt a szereplő tanulók mögött álló tanítók és tanárok munkája és a szülők a támogatása is, akik segítenek abban, hogy a gyerekek megtalálják és kibontakoztathassák a tehetségeiket.



 

További híreink

Négy napig szünetel a használati melegvíz-szolgáltatás

Dátum: 2026. jún 14. 07:00

A fűtési szezon lezárását követően idén is elvégzi a távhőszolgáltatást érintő éves karbantartási munkákat a Barcika Szolg Kft. Korábban ez a folyamat hosszabb időt vett igénybe, az érintett távfűtéses lakásokban élőknek azonban most előreláthatóan négy napig kell számolniuk a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelésével.

Aki színekkel érzékelteti a tereket — Gonda Zoltán kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2026. jún 13. 17:20

Az „Emberben a művész, művészben az ember” című tárlatsorozat újra Kolorcityvel rímelően színpompás festményekkel telítette be a Mezey István Művészeti Központ alsó kiállítótermét. Gonda Zoltán június 9-én nyílt kiállítása várhatóan a hónap végéig lesz látható. A túlnyomóan intuitív és szürreális alkotások elütően más-más élményt nyújtanak közelről és távolról megtekintve. A 32 darabos műgyűjtemény hatása ezzel a praktikával szinte megduplázódik a látogatók számára.

Mutatjuk a gyógyszertári ügyeleti rendet 2026 második félévére

Dátum: 2026. jún 13. 13:46

Kazincbarcikán közzétették a gyógyszertárak 2026 második félévi ügyeleti rendjét. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hogy az egyes hetekben melyik gyógyszertár látja el az ügyeleti feladatokat.

Tíz éremmel tértek haza a KVSE fiatal atlétái

Dátum: 2026. jún 13. 11:49

Kiváló eredményeket értek el a KVSE fiatal atlétái a Kölyökből Atléta Program Regionális Egyéni Pályaversenyén, amelyet június 12-én rendeztek meg a Miskolci Atlétikai Centrumban.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk