Hírek

Extraliga-elődöntő: ismét nyert a Pénzügyőr SE

Dátum: 2021. márc 25. 10:40

A férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén március 24-én a Pénzügyőr SE csapatát fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika. A kék-sárgák az elveszített első budapesti találkozó után győzelemre készültek. A találkozón azonban nem sok esélye volt a házigazdáknak, hiszen végig a fővárosiak akarata érvényesült.

Az Irinyi lesz a telephelye a vegyészmérnöki alapképzésnek

Dátum: 2021. márc 25. 09:35

A Miskolci Egyetem Műszaki és Anyagmérnöki Kara az Irinyi János Református Oktatási Központba helyezi ki a vegyészmérnöki alapképzést. Az erről szóló együttműködési nyilatkozatot március 18-án írta alá Kazincbarcika Város Önkormányzata képviseletében Szitka Péter polgármester, Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Csernaburszki Ferenc, az Irinyi igazgatója, valamint S. Varga Béla, a Wanhua-BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója..

Az állami kompenzáció összegének ismerete nélkül kellett elkészíteni Kazincbarcika 2021. évi költségvetését

Dátum: 2021. márc 25. 09:34

A 25000 fő lélekszám feletti városok állami kompenzálása kapcsán március 9-én Budapesten találkozott Szitka Péter polgármester Balla György miniszteri biztossal a Miniszterelnökség épületében. A kompenzáció kapcsán ez volt a második találkozó, februárban a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely hívta egyeztetésre az érintett települések vezetőit.

Apám kakasa – rajzpályázat gyerekeknek

Dátum: 2021. márc 24. 15:17

„Ej mi a kő! tyúkanyó, kend / A szobában lakik itt bent?” – ez még az Anyám tyúkja, Petőfi Sándor közismert versének első két sora. „Ej, mi a szösz, kakas szaki” – ez pedig a mai változat, Lackfi János Apám kakasa című versének első sora. A folytatás megtalálható Lackfi János és Vörös István Apám kakasa címmel megjelent kötetében. A népszerű klasszikusok tréfás átiratát tartalmazó összeállításból bármelyik vershez készíthet illusztrációt, aki részt vesz a magyar költészet napja alkalmából meghirdetett rajzpályázaton.

Birkózó- és súlyemelőcsarnokkal bővül a kazincbarcikai sportkínálat

Dátum: 2021. márc 24. 14:20

Újabb szakágak sportolói örülhetnek a közeljövőben, ugyanis a BMSK Zrt. és Kazincbarcika Város Önkormányzata közös beruházásában idén elkezdődik a 2016-ban átadott Kazinczy Ferenc Tornacsarnok bővítése.

Haltelepítés miatt horgászati tilalom lesz csütörtökön

Dátum: 2021. márc 24. 10:36

Kazincbarcika Város Önkormányzata tájékoztatja Önöket, hogy a Barcika Park Nonprofit Kft. március 25-én haltelepítést végez a Csónakázó-tavon és a Herbolyai I. és II. tavakon. A cég március 25. reggel 6 órától, március 26. reggel 6. óráig horgászati tilalmat rendel el az érintett vízterületeken.

Órát állítunk vasárnap

Dátum: 2021. márc 24. 10:21

Március 28-án, vasárnap, hajnali 2 órakor 3 órára kell átállítani az órákat, így megkezdődik a nyári időszámítás, egy órával tovább lesz világos. Az Európai Bizottság egy 2018-as közvélemény-kutatásra reagálva gyorsan, még 2019-ben hozott határozatot az óraátállítás eltörléséről. A bizottság eredetileg már tavalyelőtt megszüntette volna a félévenkénti váltást, azonban hamar lelassult a folyamat.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2021. március 23.

Dátum: 2021. márc 23. 18:04

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Megújul a faállomány a Csónakázó-tónál

Dátum: 2021. márc 22. 11:28

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai a következő ültetési szezonban a beteg, kiszáradt, félig kidőlt állapotban lévő fák helyére két darab előnevelt facsemetét ültetnek.

OH: elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések

Dátum: 2021. márc 21. 12:04

Elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések március 22. és 25. között, a koronavírus-járványra tekintettel a módosító adatlapokat idén nem kell postázni - közölte az Oktatási Hivatal.

KolorTV élőben

Programajánló

Értékeink nyomában - kiállítás

Mezey István Művészeti Központ

Kolorfutás 2024

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk