https://kolorline.hu/Ökoméhészet az iskolában

Ökoméhészet az iskolában

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

Manapság, amikor annyi vita folyik szakmán belül és kívül az oktatás minőségéről, a gyermekközpontúságtól való elfordulásáról, igazán figyelemre méltó az a törekvés, melyet az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskolában igyekeznek megvalósítani.

 

Vallják, hogy a környezetvédelem a mai kor egyik kiemelkedő feladata. Ezt célozzák szakköreik és projektjeik, a Lego Education-program, a természettudományi labor és az ökoméhészet. Az iskolai méhészeti szakkör 2016 novemberében indult. Az általános iskola felső tagozatosainak szóló foglalkozás fő alapelve a természetközeliség, egy meghatározott értékrend kialakítása a tanulókban a környezetükkel szemben. A diákok tanterv alapján ismerhetik meg a méhészet csínját-bínját. Az iskola 2016 decemberében pályázott a nemzetközi Energy Globe 
Awards program az E.ON támogatásával hazánkban is elindított Energy Globe Magyarország díj „Jövő generációja” kategóriában, a fiatalok számára indított kezdeményezés, a Szent Miklós Aranynektár iskolai ökoméhészet fenntarthatóságáért.

 

Az intézménynek, - mely rendelkezik például meteorológiai állomással, csillagvizsgálóval, Lego-robotikaszakkörrel, szelektív hulladékgyűjtő konténerekkel, palackpréssel, napelemekkel, - a díj lehetőséget adott a tervek továbbgondolására. Mivel a mézkinyerés folyamata áramigényes, egy napelemes mézpergető-rendszer létrehozását tervezik, ami ugyan már létezik néhány méhészetben, de iskolai vonatkozásban még kiaknázatlan lehetőség. A benyújtott pályázatokra február 13-áig lehet szavazni, a program március 7-én zárul.

További híreink

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk