Irodalmi emlékek a Bódva- völgyében

Habodás Pál, a téma előadójának szavait idézve, a Bódva-völgye a trianoni határok megvonása előtt két megyéhez tartozott: Borsodhoz és Tornához. Az 1920 után bekövetkezett kényszerhelyzet következtében ezek peremvidéke nagyobbrészt abba az aprófalvas közigazgatási egységbe integrálódott, amelynek székhelye évtizedekig a községek sorából csak az 1970-es években kiemelkedett Edelény volt. Leszámítva Rudabánya és Szendrő középkori virágzását, vagy Edelény későbbi fejlődését, város, jelentősebb település nem alakult ki ezen a tájon. Így nem jöhettek létre híres iskolák, egyházi vagy világi intézmények sem, amelyek a kulturális központ szerepét betölthették volna.

   Első hallásra ezért talán furcsának tűnhet itt „irodalmi emlékekről” beszélni. Mégis büszkén mondhatjuk, hogy kedvezőtlen adottságai ellenére ez a vidék művelődéstörténetünk szinte minden korszakában adott egy-egy jelentős alkotót vagy alkotást nemzeti literatúránknak. S kik voltak e jeles szerzők? Ismert és kevésbé ismert tudósok, világi és egyházi személyek, nők és férfiak, akik hétköznapi levelezéseiket, vagy tudományos munkásságukat ezen a vidéken folytatták, a középkortól a 20. századig. Hasábjainkon minden auktor bemutatására nincs lehetőség, csupán néhány kiragadott érdekességgel tudunk szolgálni. Íme! A legkorábbi, teljesen magyar nyelvű szövegemlékünk, mellyel e környék büszkélkedhet, a Halotti beszéd és könyörgés. A 12. században keletkezett szöveg a Pray-kódexben található és minden bizonnyal Boldván, az Árpád-kori bencés monostorban írták. Aztán ott vannak a személyes levelezések és naplók. A művelődéstörténet számára jelentős emlékirat Szathmáry-Király Ádám naplója. Ő II. Rákóczi Ferenc fejedelem nemes apródja, aki elkíséri urát lengyel- és franciaországi bujdosásában is. Az ekkor született memoárt a korszak jeles kutatója, Thaly Kálmán adta ki 1866-ban.