KolorTV élőben

https://kolorline.hu/Az adventi gyertya színei és jelentésük

Az adventi gyertya színei és jelentésük

Szerző:

Béres Eszter

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Életmód

Már nyakunkon a karácsony, az adventi időszak, de vajon tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelképeznek az adventi gyertya színei? Milyen színű adventi gyertyákat tegyünk az adventi koszorúnkra és miért? Hoztunk egy kis összeállítást, amiből kiderül!

Lila és rózsaszín

Bár az első adventi koszorú készítője Johann H. Wichern evangélikus lelkipásztor volt, az adventi gyertyák hagyományos színeit mégis a római katolikus liturgiából kölcsönözzük. Az advent ugyanis nemcsak a várakozás, hanem a böjt és a bűnbánat időszaka is, amit a katolikus liturgiában lila színnel jelölnek.

A lila a bűnbánatot és a megtérést jelképezi, míg a rózsaszín az örvendezést. A koszorú négy gyertyájának meggyújtási sorrendje: az első és a második lila, a harmadik a rózsaszín, a negyedik megint lila. Egy másik magyarázat szerint azonban minden adventi gyertya piros színű, mivel Jézus vérére emlékeztetnek.


Piros és fehér

A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában nem a lila és a rózsaszín, hanem a piros/vörös és fehér gyertya szokása dívik. A gyertyák száma is más lehet, mivel sok helyen a négy piros gyertya mellé a koszorú közepére állítanak egy nagyobb fehér gyertyát. Ez a Krisztus-gyertya, amit csak karácsony este gyújtanak meg. A piros gyertya jelentése: Szeretet, Harmónia, Tolerancia, Türelem, Hála.

(Forrás)

További híreink

Jól működik a jelzőrendszer

Dátum: 2018. febr 21. 16:16

Szakmai tanácskozást tartott a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata február 21-én a Mezey István Művészeti Központban. A program egyik központi témája az észlelő és jelzőrendszer működése volt.

Fitt Barcika – Egészségünk legjobb karbantartója

Dátum: 2018. febr 21. 15:06

Elkezdődött Kazincbarcikán az egész éven át tartó Fitt Barcika elnevezésű ingyenes sportprogram-sorozat február 19-én. A rendszeres sport és az egészséges életmód összefüggéseiről dr. Perjési Zsolt háziorvost kérdeztük, aki abban is tanácsot adott, hogy melyik mozgásformát válasszuk.

Az erdő lánya

Dátum: 2018. febr 21. 13:36

Spirituális utazás egy figyelemreméltó hölggyel.

Zombikkal táncolók

Dátum: 2018. febr 21. 13:00

Órák, macskák, zombik a Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola bálján.

KolorTV élőben

Programajánló

Múltidéző történelmi klub

Ózd

Zele Tímea "élet - képek" fotókiállítása

Kazincbarcika

VRCK - Fino Kaposvár mérkőzés

Kazincbarcika Don Bosco Sportközpont

II.Senior Sportkavalkád

Kazincbarcika

Bóklásszunk a Rudabányai - tó körül

Rudabánya

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Szavazás

Fitt Barcika - Ön melyik ingyenes sportfoglalkozást választaná?

Kazincbarcika Város Önkormányzatának támogatásából egész éves, ingyenes sportprogram veszi kezdetét február 19-én. Kéthavonta változó órarenddel, szakképzett oktatókkal több helyszínen, hetente legalább tíz alkalommal várják a mozogni vágyókat. A foglalkozások mindegyike ingyenes, a teljes eszközparkot is az önkormányzat biztosítja.

Tollaslabda Csorba Róberttel és Székelyné Amászta Enikővel

Erősítő edzés Apostol Viviennel

Egészségmegörző torna Szopkó Rolanddal

Alakformáló edzés Grcsics Judittal

Jóga 40 felett Sütő Ágnessel

Fitt-baba Varga Judittal

Kismamatorna Szegediné Aleva Andreával

Gerinctorna Szopkó Rolanddal

Vízitorna Cselei Bélánéval

Szavazok

Facebook

Szurkoljunk