KolorTV élőben

http://kolorline.hu/Bánóczi 50 – fotókiállítás nyílt a Mezey-házban

Bánóczi 50 – fotókiállítás nyílt a Mezey-házban

Szerző:

Tajthy Ákos

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Bánóczi 50 címmel nyílt tárlat május 18-án a Mezey István Művészeti Központ kiállítótermében. A Bánóczi László EFIAP fotóművész munkáit felvonultató kiállítás július 7-éig tekinthető meg.

A kiállítást Filip Gabriella, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa, Szabó Lőrinc-díjas szerkesztő nyitotta meg, aki beszédében méltatta Bánóczi László munkásságát.
– Milyen kevés is az az ötven! Pláne a százhoz, vagy az örökkévalósághoz. Mert ugye egy művész minimum az örökkévalósággal számol, és Bánóczi László fotóin ez tetten érhető – jelentette ki Filip Gabriella.

Bánóczi László EFIAP fotóművész a KVTV érdeklődésére elmondta, a kiállítás címében az ötven az életkorára utal.
– Ebből az ötven évnek a fele, huszonöt az az időszak amióta kiállítóként, fotógráfusként működök. A tárlatot igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az átfedje az elmúlt két és fél évtizedet, minden időszakból találhatók itt alkotások, kezdve a legelsőktől egészen azokig melyeket csak a közelmúltban kaptam lencse végre – mondta a fotóművész.

A kiállításon közreműködtek a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és művésztanárai. A megnyitó végén az alkotót, a megyei könyvtár munkatársát és a zenészeket Ursutzné Blága Krisztina, a Gyermekek Háza-Kézművesház vezetője és Heidrich Zsolt, a Barcika Art Kft. művelődésszervezője köszöntötte.

A Bánóczi 50 kiállítás egészen július 7-éig megtekinthető a Mezey-házban, az intézményegység nyitvatartási idejében.

További híreink

Az év LEGKOCKÁBB gyermekprogramja, nemcsak gyerekeknek: Kockabarátok kiállítás és játszóház LEGO® alkotásokból

Dátum: 2018. jan 20. 08:57

A trendek jönnek-mennek: igaz ez a játékiparra is, ahol napjainkban már a boltok polcain a legújabb elektromos autók, Barbie-babák különböző fajtái, interaktív plüssállatok vagy társasjátékok sorakoznak, azonban mellettük ott van évtizedek óta a megunhatatlan, kreatív játék; a LEGO. Érték, játék és minőség – ez jellemzi a márkát.

Hegedűs Mária egykori költő, vizuális művész kapta az idei Barcikart-díjat

Dátum: 2018. jan 19. 22:18

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Barcika Art Kft. január 19-én ünnepelte a magyar kultúra napját az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében. Idén a legrangosabb kitüntetést, a Barcikart-díjat Hegedűs Mária, egykori költő, vizuális művész kapta.

A doni hősökre emlékeztek

Dátum: 2018. jan 19. 16:40

A doni hősök emléke előtt tisztelegve rendezett megemlékezést a Kazincbarcikai Hadigondozottak Egyesülete és Kazincbarcika Város Önkormányzata január 19-én a Mezey István Művészeti Központban.

Gálán mutatkoztak be a szalézisok

Dátum: 2018. jan 19. 16:26

Idén is megrendezték a Szalézi Gálát január 19-én a Don Bosco Sportközpontban.

KolorTV élőben

Programajánló

Barcika Fitness Centrum 3. szülinap

Kazincbarcika

Hyppolit, a lakáj

József Attila Művelődési Ház - Rudolftelep, József A. út 1.

2018. évi B.-A.-Z. Megyei Téli Teremlabdarúgó Torna

Kazincbarcika

MAGYAR KULTÚRA NAPJA - SAJÓSZENTPÉTER

Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont - Sport út 32/1.

MAGYAR KULTÚRA NAPJA

EDELÉNY - MŰVELŐDÉSI KÖZPONT - ISTVÁN KIRÁLY ÚTJA 49.

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk