Életem a csipkék között

Július 2-a és 7-e között a Magyar Csipkekészítők Egyesületének a szervezésében rendezték meg a XXX. Csipkehetet, melynek aktív közreműködője volt Neszádeliné Kállai Mária csipkeverő, viseletkészítő népi iparművész. A művész-pedagógus hölggyel ennek apropóján beszélgettünk a Mezey István Művészeti Központban.

Fotók: Kovács Loretta

Nem az első alkalom, hogy városunkban ilyen gazdag csipkegyűjteményt láthat a közönség, hiszen húsz évvel ezelőtt szintén Kazincbarcikán rendezték meg a Csipkehetet. Mit jelentett Önnek a rendezvény?

Nagy örömmel és elégedettséggel töltött el, hiszen második alkalommal még nem rendeztek Csipkehetet ugyanabban a városban. Gyönyörű kiállítással vártuk a látogatókat, az ország minden részéről jöttek a csipkekészítők. A Felvidéken készítették a Gömöri csipkét, ennek apropóján az érdeklődők bepillantást nyerhettek a csipkeverés rejtelmeibe. Régen hagyománya volt egy másik csipkének, ami egy különleges, varrott csipke, a Pannónia csipke. Így a népi csipke mellett, iparművész által tervezett csipke készítését is bemutattuk a vendégeknek.

Milyen változást hozott Önnek az elmúlt két évtized?

A csipke világában húsz év igencsak nagy idő. Nyugodtan mondhatom, hogy a csipke tanítása és éltetése kitöltötte ezt az időszakot. Akkoriban jelent meg a gömöri csipkéről könyvem, és annak most egy bővített kiadása. Boldognak érzem magam, mert mint szerző, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy át tudom adni azoknak ezt a könyvet, akik támogatták a megjelenést, vagy szerettek volna belőle vásárolni.

Az olvasók minden bizonnyal kíváncsiak, konkrétan miről szól a könyv. Összefoglalná röviden? 

Szívem csücske a gömöri csipke, így a kötetnek is ez lett a címe. Elsősorban a régi Gömör Vármegye textilkészítményeit, csipkéit mutatom be, illetve az elmúlt 20 esztendőt, benne a tanítványok munkáival, hiszen számos csipke készült, ami magán viseli a táji sajátosság jegyeit a műhelyrajzaival együtt. A kezdőknek nagy segítséget nyújt abban, hogy a Magyarországon található felvidéki csipkéket el tudják készíteni. Annak örülök a legjobban, hogy nagyon sok tanítványom van, akik átadták a megszerzett tudásukat másoknak, s a gömöri csipke élő hagyomány Kazincbarcikán.

Az Ön élete vitathatatlanul a csipkék körül forog. Nyilván, aki ilyen szenvedéllyel űzi mesterségét, az mindenképp szeretné átadni a tudását. Milyen korosztállyal ismertette meg a csipkeverés művészetét?

Számomra nagyon fontos, hogy eddig mindig diákoknak adtam át a tudásomat, a textilművész szakon, a Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskolában aztán a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában a képző-és iparművészeti szakon tanuló növendékeknek. Ez volt a textilművesség csúcsa, amikor a textilművesség királynőjét, a vert csipkét is elsajátíthatták az utolsó években. Népi iparművészként pedig a felnőtteket is oktatom.

Csodaszépek ezek a csipkék, mondhatni művészi alkotások. Bevallom, szívesen venném, ha az otthonomat díszítené. De miben különböznek ezek a portékák a tucatjával gyártott, boltban kapható termékektől?

Más a textúrája, más a tartása. Tapintásra eltér a bolti csipkétől. Arról nem beszélve, hogy orsók segítségével szőjük a csipkét, s ebből a pici szövetből készült csipke, ha netalán megsérül, akkor egy picike lyukacska keletkezik a sok-sok lyukon belül. Ennek ellenére az anyag textúrája nem változik, vagyis nem megy széjjel. A múzeumi kutatás során találtam olyan csipkét, amit 200 éve használtak és mai napig díszíti a textilt.

Mi a titka a csipkeverésnek? Alapvető kéz­ügyesség feltétlenül szükségeltetik hozzá.

Egyfajta manuális képesség valóban nem árt, de véleményem szerint bárki megtanulhatja. A titok az előzetesen elkészített műhelyrajzban rejlik. Az nagyon szépen mutatja mit kell csinálni, és vannak alapverések, amelyek könnyen tanulhatók.

A képen Neszádeliné Kállai Mária munka közben