Így volt szép, így volt jó

Azok a bizonyos 60-as évek, melyek elsöpörték az addig ismert társadalmi konvenciókat, új utat keresve a hajdani normák, az öltözködés, a gyermeknevelés, az oktatás, s nem utolsósorban a művészet átalakításában. Egy fiatal nemzedék szabadságvágyából új zenei irányzatok születtek. Az idősebb korosztály fejcsóválva tekintett a miniszoknyás lányok és a csőnadrágos hosszú hajú fiúk új korszakára. S ekkor indult el a világot hódító útja felé egy tizenéves lány, akit évekig Gézengúznak titulált az egész ország. Koncz Zsuzsa neve mára fogalom, generációk idolja.

Fotók: Bartók Alexandra

Úgy vélem, azon a bizonyos első Ki mit tud?-on ezrek drukkoltak a két tinilánynak. Mi motivált két tizenhat éves gimnazistát, hogy nekivágjon a „nagyvilágnak” és fellépjen a Magyar Televízió tehetségkutató versenyén?

Jópofa játéknak tűnt számunkra a részvétel. Láttuk az első adást és másnap az iskolában, matek óra alatt megbeszéltük Gergely Ági osztálytársammal, hogy bizony úgy mi is tudunk énekelni, mint a tegnapi fiú, próbáljuk meg, jelentkezzünk a műsorba. Így kerültünk képernyőre, amit nagyon élveztünk, de hogy ez egy előadói pályafutás kezdete lesz, arra egyikünk sem gondolt. Mindketten civil pályára készültünk, én a jogi egyetemre, Ági pedig a bölcsészkarra jelentkezett az érettségi után.

Első ikonikus dala, a Rohan az idő az első saját kislemez - felvétele, mely kategóriájában minden eladási rekordot megdöntött. Milyen okból tartja karrierje meghatározó zenéjének?

Szörényi Levente (szöveg S.Nagy István) szerzeménye olyan hangzásvilágot jelentett, amit tisztán a magunkénak éreztünk. A szokásos, 60-as évekbeli magyar, úgynevezett slágerhangzástól eltérően egészen más, friss elemeket tartalmazott, megütötte az emberek fülét és elgondolkodtak azon, mennyire másképp is szólhat a zene. Rám éppúgy újdonságként hatottak a lassan divatba jövő elektromos gitár akkordjai, bár lehet, hogy egyéb okra vezethető vissza ragaszkodásom a dalhoz. Az első, átütő sikert hozta meg, innentől figyelt fel rám igazán a közönség és a Gézengúz helyett már Koncz Zsuzsának szólítottak.

1967-ben mutatták be az Ezek a fiatalok című filmet az Ön főszereplésével. Biográfiájában leírja, hogy pályafutása fontos állomásának tekinti ezt a mozgóképes alkotást. Miért?

Ebben a filmben találtam rá igazán az Illés zenekarra. Olyan dalokat írtak, amelyek borzasztóan tetszettek nekem. Végső soron, ha ekkor még nem is foglalkoztatott komolyabban a zenei pálya, őszintén elgondolkodtatott, hogy ez a műfaj nagyon sokféle emóció kifejezésére alkalmas. A filmnek nagy erénye az is,hogy hitelesen dokumentálta akkori életünket.

Amennyire tudom, akkor már megkereste Önt az Omega és a Metro együttes?

Ezek még az amatőr évek voltak, amikor különböző diákklubokban játszottunk, angolszász slágereket másoltunk, ezeket játszottuk. Mondhatnám azt is, hogy nagyon kezdetlegesen, kicsit, ha úgy tetszik a saját szórakoztatásunkra.

Nem tudok nem kitérni rá, hogy Önt főként a társadalomkritikus és politikai tartalmú szövegek elő­adásáról ismerik az emberek…

Nem véletlenül jelentkeztem a jogi egyetemre, mindig nagyon érdekelt a körülöttünk lévő világ és annak működése. Mindenkor figyelemmel kísértem szűkebb-tágabb környezetem történéseit. Bródy János egy kicsit hasonló karakter lévén, mindazokat, amiket láttunk magunk körül, akár tetszett, akár nem, akár kritikusan, vagy kevésbé kritikusan, leírta. Ezek a dalok mélyen a lelkemből szóltak. Bródy János egyik főszereplője az én pályafutásomnak, hiszen, ha ő nem olyan szövegeket ír ezekhez a dalokhoz, - bármennyire tetszettek is – nem énekeltem volna el olyan szívesen, vagy akkora sikerrel. Ennek a dolognak savát-borsát a Bródy-szövegek adták meg.

Az Ön pályafutása során felvetődik még néhány nagy név, akikkel együtt dolgozott. Kik azok a szerzők, akikkel szívesen együttműködött?

Nagyon sokan voltak és vannak. Tolcsvay Lacival mindig nagyon szívesen dolgozom együtt. Hosszú évtizedek óta a munkatársamnak tekintem. Nagyon szerettem és nagyon hiányzik Cipő, valamint nagyon jólesett Bornai Tiborral is együtt dolgoznom. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nagyjából megválaszthattam a munkatársaimat. Éppen ezért mindegyiküket nagyon becsülöm, mint ahogy a szerzőkhöz legújabban csatlakozott Závodi Gábort is, akivel azóta is együtt állunk a színpadon és együtt koncertezünk. Ugyancsak tisztelettel tudok beszélni Maróthy Zoliról, aki a zenekar gitárosa, és az utóbbi időben fantasztikusan jó dalokat írt nekem, Bródy János szöve­gére.

Számos díjjal büszkélkedhet, de azt kevés magyar közszereplő mondhatja el, hogy a francia köztársasági elnök a Francia Becsületrend Lovagja kitüntetéssel jutalmazta. Minek az apropóján kapta meg 2001-ben ezt a magas állami kitüntetést?

Franciaországban is készültek lemezeim, valamint televíziós műsorok résztvevőjeként, illetve műsorvezetőként szintén csináltam ottani munkákat. Tulajdonképpen ezzel a díjjal azt ismerték el, hogy hozzájárultam a magyar dalok franciaországi megismertetéséhez illetve itthon, amennyire erőmből, kapcsolataimból és ismereteimből tellett, igyekeztem a francia zenét népszerűsíteni, ezáltal a két ország közötti kulturális kapcsolatokat erősíteni.

Az előadói tevékenységén kívül van egyéb kötődése Franciaországhoz?

Igen, gyermekként a francia kultúra mélyen áthatotta a hétköznapjaimat. Az édesanyám unokahúga az Elzász-Lotaringiában található Colmarban élt. A háborút követő évtizedben ő segített bennünket csomagokkal. Ezekben a küldeményekben mindig voltak lemezek és újságok, főleg francia filmsztárokról. Kíváncsi voltam, mit takarhatnak a szövegek, ezért a gimnáziumban az orosz mellett a francia nyelvet választottam kötelező tárgyként. Mindenesetre később élőben láthattam olyan hírességeket, mint Charles Aznavour, vagy Sylvie Vartan. Az utóbbival aztán szakmai kapcsolatba is kerültem.

Azért ne feledjük a többi külföldi útját sem, hiszen fellépéseinek egyik vége Tokióban, a másik Kaliforniában volt. Melyik az a szívet melengető emlék, amit azóta is őriz?

Nagyon sok élmény és benyomás ért engem ezeken a nagyon idegen helyeken. Európában ugyanúgy jól éreztem magam. Nagyon szerettem énekelni Franciaországban, Németországban pedig egyidőben kifejezetten sztárstátuszom volt. Az egyik legmeglepőbb és legkedvesebb élményemet New Yorkban éltem meg, amikor második, harmadik generációs magyar fiatalok azt mondták: milyen jó, hogy ezeket a dalokat élőben hallhattuk, mert mi ezeken a zenéken nőttünk fel, és tanultuk magyarul! Kissé bizarrul hangzott, mivel ekkor még magam is nagyon fiatal voltam, de jólesett.

Tapasztalata szerint a külföldi közönség mit szeret, ha az adott ország nyelvén, esetleg angolul, vagy magyarul adja elő a dalokat?

A franciák értékelték azt is, ha magyarul énekeltem, ám nagyon tetszett nekik a francia előadás is, bár nem várták el tőlem. A németek kizárólag németül szerettek, a Szovjetunióban, ahol nagyon sok helyen koncerteztem, abszolút elviselték, hogy magyarul éneklek. Természetesen udvariasságból megtanultam egy nekem tetsző orosz nyelvű dalt, és énekeltem kettőt-hármat angolul, de egyébként egy másfél órás műsort 80%-ban magyarul csináltam végig, és nagyon lelkesen fogadták.

A közelmúltban jelent meg egy válogatásalbum, mely negyven dalt tartalmaz. Milyen koncepció alapján válogatták ki a dalokat?

Egy előadóművész számára azok a legkedvesebb dalok, amelyeket a közönség örömmel hallgat. Vannak olyan elhagyhatatlan dalok, amiket a publikum vár tőlem, és én is természetesnek tartom, hogy a programban helyet kapjanak. Az Így volt szép című albumon ezeket a mindenki által kedvelt szerzeményeket gyűjtöttük össze az énekesi pályámtól kezdve, napjainkig. Többek között szerepel rajta a Jöjj, kedvesem című dal Cseh Tamással, valamint egy eddig nyilvánosságra nem hozott felvétel a hetvenes évekből, Weöres Sándor Majomország c. verse Bródy János zenéjével, de a Rohan az idő 1966-os felvétele ugyancsak hallható a lemezen.