Már másként állok az élethez

A sármos színész pályafutása mindig is bővelkedett sorsfordító pillanatokban, melyek hol dübörögve, hol csendes sodrással alakították sorsát. A hangos sikerek, a szakmai fejlődés és az emberi „megtisztulás” útját járva szüntelen az értékekkel teli, aktív élet utáni vágy hajtotta. A tehetséges művész nem csupán hazánkban, külföldön szintúgy elismerést vívott ki magának. Az ország egyik kedvenc előadója feleségével, Vágó Bernadett-tel adott koncertet Kazincbarcikán. A fellépés előtt telefonon kerestem. Beszélgetésünk kulcsponti témája természetesen a színészi lét szépségei és gyötrelmei körül forgott, mely talán kissé rávilágít Miller Zoltán összetett személyiségére.

Fotók: Bartók Alexandra

Az, hogy Ön Miller Lajos fia, mennyire határozta meg az életútját? Eleve elrendeltetett volt a sorsa?

Édesanyám, Dobránszky Zsuzsanna szintén operaénekesnő volt, így kizárólagosan zenei családba születtem. Az, hogy eleve elrendeltetett lett volna a sorsom, nem tudom; vannak erre pro és kontra válaszok és példák az életből. Az én pályafutásom pontosan azt bizonyítja, hogy nem esett messze az alma a fájától.

Abból a családi miliőből, ami körülvette, mi mozdította el a könnyűzene irányába?

Talán az a fajta világ, ami az 1980-as években elkezdett körülöttem alakulni. Édesapám külföldi szerepléseinek köszönhetően, sok olyan zenéhez, hanglemezhez juthattam hozzá, amiről akkor Magyarországon kevesen álmodhattak. A könnyűzene és a külföldi zenekarok iránti rajongás a 80-as években hágott a tetőpontjára itthon. Ennek az egyik „áldozata” voltam én is. Másrészt pedig láttam azt az iszonyatosan sok lemondást, amit édesapám részéről – édesanyám abban az időben már nem volt annyira aktív – tapasztaltam. Nagyon sok lemondással járt az az operai világ, pláne azon a színvonalon, ahol édesapám képviselte ezt a műfajt. Nagyon fiatalon éreztem, hogy erre az áldozatra, erre a szorgalomra én nem igazán leszek alkalmas.

Az előadói pályája kezdetén a prózai, vagy a zenei szerepek domináltak a repertoárjában?

Érdekes módon, főleg prózai előadásokat játszottam a pályám első 5-6 évében. Egészen addig volt ez így, míg ki nem mentem Németországba, ahol egy évet töltöttem A nyomorultak című produkcióval. Amikor hazajöttem, már kizárólag zenés darabok szerepei találtak meg. S ezek rendkívül komoly feladatok voltak.

Az 1997/1998-as évadban a duisburgi közönség előtt játszott. Mesélne az ottani életéről?

Nem volt egyszerű dolog, hetente hat előadást játszottam, ráadásul hétvégén duplán. Ez nemcsak az idegrendszert veszi kétszeres erővel igénybe, hanem a torkot is. Ugyanezt el tudnám mondani azokról az etapokról is, amikor a Fantom őskorában itthon évente 150 előadást játszottunk, nagyjából két éven keresztül. A 60 előadásból 40-et játszottam és egyik sem volt könnyű szerep. Ezekre az embernek oda kell tennie magát, nem lehet félvállról venni.

Most hány darabban játszik?

Most kifejezetten „lájtosabb” pillanatát élem a pályámnak, kifejezetten kevés előadásom van. Összesen két produkció van, amiben benne vagyok, viszont a felkészülés elég kemény. Édesanyám mondta: A túl sok éneklésnél csak egyetlenegy dolog van, ami jobban megvisel egy torkot, a kevés éneklés. Tehát, ha megfelelően karban akarom tartani a hangomat, ugyanúgy kell készülnöm, mintha húsz fellépésem lenne.

Nagyjából tíz évvel ezelőtt eltávolodott a színháztól, illetve a művészetektől. Abban a két évben nem igazán vállalt fellépéseket sem. Üzleti vállalkozásba kezdett abban az időben?

Igen, bár az akkori vállalkozásom már nincs meg, de egyéb érdekeltségeim, akár kulturális projektek, akár más jellegű tevékenységek, mai napig működnek.

Az első szólólemeze kapcsán mondta, hogy mindig, mindenben megtalálta a jót. Bármi is történt az életében, pozitívan állt hozzá…

Nagyon szeretek néha kikapcsolódni, pihenni, időnként csak úgy semmit sem csinálni. Nem az a fajta vagyok, aki ha teszem azt, csak öt előadása van egy hónapban, pánikrohamokkal és depresszióval küzd otthon. Ezzel nem azt mondom, hogy nem értem meg azokat a kollégákat, akik ebben a cipőben járnak, egyszerűen csak arról van szó, hogy én nem így állok a világhoz, nem így gondolkodom a világról. Nem ebben szocializálódtam, mert úgy érzem, hogy alapvetően sem ezekkel a tulajdonságokkal jöttem a világra. Abban a bizonyos két évben is be tudtam bizonyítani, hogy tudok teljesen más dolgot csinálni és tudok másban is sikeres lenni. Azt gondolom, hogy egy embert igazán a körülmények adta korlátok, vagy problémák leküzdése, megoldása, és ezáltal az élethez való hozzáállása minősíti igazán. Az tesz sikeressé, közepesen sikeressé, vagy sikertelenné.

Az Emberek zenekar mennyire volt meghatározó az Ön életében?

Szerintem maximálisan meghatározó volt. Mit is mondhatna az ember egy zenekarról, ami mind zeneiségében, mind dallamvilágában és mondanivalójában – nyugodtan mondhatom – kuriózumértékű darabja volt a magyar könnyűzenének az 1990-es években. Már a korszakról nem is beszélve, hiszen akkor teljesen más zenei stílus, mondanivaló és irányzat ütötte fel a fejét. Nem véletlen hogy ezek a dalok máig örökzöldek, hiszen a mai napig rendszeres résztvevői a rádióadásoknak. Jelentőségteljes és szép időszaka volt az életemnek, és valamilyen szinten sorsfordító attitűdje is volt az egésznek, hiszen, sok mindenben volt hatással az életemre, többek között az a fajta világ impulzusa vezetett külföldre. Mindig szokták kérdezni, hogy miért nem folytattuk tovább? Úgy vélem, ebben ennyi volt és úgy volt jó, ahogy volt. Azt gondolom, hogy Berkes Gábor és Valla Attila (az együttes szövegírója – a szerk.) nevében is mondhatom, hogy bármikor, bármilyen körülmények között büszkék lehetünk arra, amit mi ezekkel a dalokkal elértünk. Gábor egy olyan zenei irányzatokon áthatoló dallamvilágot kreált, mely azok szívébe is belopta magát, akik igazából nem kedvelték ezt a fajta zenét. Ehhez párosult egy elképesztően érzelmes és sokatmondó, többmélységű, de közben mégiscsak egyszerű szöveg az Attilának a lelkéből. S ennek a két embernek a művészetét olyan szimbiózisban tudtam a színpadra vinni, vagy CD-re felénekelni, amitől ezek a dalok ennek a hármasnak köszönhetően gyakorlatilag önálló életre keltek.

Önhöz melyik zenei irányzat áll közel?

Abszolút rockzene párti vagyok, ettől függetlenül a Duran Duran az egyik kedvenc zenekarom.

Korábban dolgozott egy amerikai multinacionális cégnél is. Ez itthon volt?

Igen, és rengeteget tanultam benne a szituációk kezeléséről. Nagyon sokat köszönhetek annak a három évnek, ami elősegítette, hogy méltó módon, magamat a legkevésbé feláldozva ebben a történetben, vissza tudjak jönni a magyar kulturális piacra.

Itt történt meg, hogy üzleti pszichológiával és életmódvezetéssel foglalkozott?

Teljes mértékben, hiszen minden a pszichológiáról szólt. Nagyon sokféle tréningen vettem részt, nagyon sokféle dolog érdekelt ebből. Néhány emberrel megismerkedve jutottam el Indiába. Ott kezdtem el egy meditációt, mely nagyon sokat változtatott az életfelfogásomon, illetve az élethez való hozzáállásomon, mert azt hiszem, igazából ez a döntő. Ugyanis az életfelfogás lehet valakinek pozitív, meg jó, de a hozzáállás az, ami a cselekvést adja. A passzív dolog, akár pozitív, akár negatív irányú, soha nem lehet egy ember számára eléggé hasznos. Indiában egy ásramban voltam, ami egy spirituális menedékhely, a lelki elvonulás helye. Itt a guru (spirituális tanító) körül csoportosulva a jógát, a meditációt gyakorolják, illetve erkölcsi, vallási tanulás folyik a védikus irodalom bölcsességéből. Rendkívüli hatással volt rám, amit odakint láttam.

A meditáció kiegyensúlyozottabbá tette?

Elsősorban azt tanultam meg, hogy a nyugat-európai ember egyik nagy problémája, hogy mindenre valamilyen választ akar. Mindenre valamilyen konkrét szót akar, mindent le akar írni, mindent meg akar tudni. Azt gondolom, hogy kiegyensúlyozott ember nincs. Azt hiszem, hogy vannak olyan pillanatok, amikor az ember kiegyensúlyozottnak mondhatja magát, de alapvetően az élet nem erről szól. Vannak az ember életében hullámhegyek és hullámvölgyek. Itt egyetlen kérdés van: milyenek voltak az arányok az ember életében azelőtt, és milyenek most.

Melyik az az időszak, amit Ön a legígéretesebbnek, legfontosabbnak tartott a karrierje során?

Véleményem szerint ebből a szempontból több szakaszra lehet bontani a pályafutásomat. Az elején egy nagyon sikeres dologba cseppentem bele, amit még sikeresebbé tudtam tenni. Ám, ha színházi, szakmai szempontokat nézünk, akkor talán a leggyümölcsözőbb időszakom a 2000 és a 2009 közötti évek voltak. Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy minőségben hol tudtam a legjobbat nyújtani a huszonhét év alatt, mindenképpen az elmúlt öt évemet céloznám meg. Viszont a leghangosabb sikereimet mindenképpen a 90-es években értem el, egyebek mellett a zenekarnak köszönhetően.