https://kolorline.hu/Madarak és fák napja

Madarak és fák napja

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A madarak és fák napjának legfőbb célja, hogy rendezvényeken, megemlékezéseken keresztül rávezesse az embereket, különösen a fiatalokat a környezetünk, természetünk védelmének fontosságára.

Nem újkeletű célkitűzés ez, hiszen több, mint egy évszázadra nyúlik vissza. Megszervezésének közvetlen előzménye a hasznos madarak védelme érdekében 1902-ben kötött párizsi egyezmény, mely után Chernel István ornitológus még ebben az évben megszervezte az első madarak és fák napját. Az esemény iskolai keretek közé az Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter által 26.120/1906 számon kiadott rendelete alapján került, mely kimondta, hogy az elemi népiskolákban minden év májusában vagy júniusában kellett “természetvédő” és “erkölcsnemesítő” szellemben méltatni e napot.

A globális klímaváltozás hatásainak okán napjainkban kiváltképp fontos a téma körüljárása, a figyelemfelkeltés a környezettudatos életmód iránt. Ennek apropóján tartott vetítettképes előadást Peller Enikő, az Aggteleki Nemzeti Park munkatársa a fokozottan védett és veszélyeztetett madarakról Sajószentpéteren, a Lévay József Városi Könyvtárban a város felső tagozatos tanulóinak, május 10-én.

További híreink

Megérkezett az első új külföldi orvos a Kazincbarcikai Kórházba 

Dátum: 2026. aug 16. 14:51

Átvette szolgálati lakását az önkormányzattól a Kazincbarcikai Kórház első újonnan érkező orvosa, Edet Ekanem. A nigériai fiatalember néhány héten belül áll munkába a kórház belgyógyászatán. 

Nappal is Kolorfesztivál – Kiegészítő élmények és díjmentes családi programok

Dátum: 2026. aug 16. 10:08

A hat napon át zajló XII. Kolorfesztivállal nemcsak este és éjjel érdemes számolni. Augusztus 17. és 22. között számos – zömében díjmentes – családi és egyéb program egészíti ki a színpadi fellépéseket. A fesztiválterület mindennap 11 órától nyílik meg, és a gasztroutcával, valamint a térítésmentes élményekkel bárkinek szabadon látogatható 16:00 óráig, az esti belépős programok kezdetéig.

A kazincbarcikaiak is beleszólhatnak abba, milyen legyen a jövő városa

Dátum: 2026. aug 15. 12:52

Telt házzal indult el Kazincbarcika új településtervének lakossági egyeztetése. A Mezey István Művészeti Központban hat asztalnál gondolkodtak együtt a résztvevők arról, mit tartanak a város legfontosabb értékeinek, hol látnak fejlesztendő területeket, és milyen Kazincbarcikát szeretnének a következő években. A workshop az első állomása volt annak a hosszabb folyamatnak, amelybe később más formában is bekapcsolódhatnak a városlakók.

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Maya fátyla — Bandzsók István képzőművész kiállítása

Mezey István Művészeti Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk