Kazincbarcika

A fiatalok rúgták a bőrt

Dátum: 2018. okt 10. 19:42

A IV. korcsoportos labdarúgó diákolimpia őszi fordulóját rendezték ma a Kazincbarcikai Sportközpontban. A megmérettetésen 4 iskola, közel 50 tanulója vett részt.

Az első karcsapások

Dátum: 2018. okt 10. 12:08

Véget ért az első háromhetes kurzus az úszásoktatási-programban az általános iskolai harmadikos, negyedikes és ötödikes osztályok diákjainak.

Sztárok az Egressyben

Dátum: 2018. okt 10. 10:49

Az új évad nagyszerű élményeket kínál a színházrajongók számára, az Egressy Béni Művelődési Központban.

25 év képekben – Jublieum a Don Bosco Iskolában

Dátum: 2018. okt 09. 17:52

Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a szalézi rend fenntartásában működő kazincbarcikai Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium október kilencedikén, a Don Bosco Sportközpontban.

Idén is önkéntesek hete

Dátum: 2018. okt 09. 17:46

Az ENSZ a 2001-es esztendőt az Önkéntesek Évének nyilvánította, azzal a szándékkal, hogy felhívja a figyelmet arra az emberi-társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági szempontból fontos tevékenységre, melyet az önkéntesek végeznek szerte a világon.

A szeniorok versengtek

Dátum: 2018. okt 09. 17:29

„A szépkorúak színes világa” címmel ki mit tudot szervezett az Újkazinci Baráti Kör október nyolcadikán az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében.

Nem csak húszéveseké a világ

Dátum: 2018. okt 09. 16:43

Nyugdíjas pedagógus találkozó a Szaléziben

Harmadik forduló a Bükk Kupán

Dátum: 2018. okt 09. 13:21

A Haza-Húzó Íjász SE október 6-án rendezte a Bükk Kupa III. fordulóját a Miskolc határában található Király hegyen.

Vegyész RC Kazincbarcika - PAOK Szaloniki

Dátum: 2018. okt 08. 21:46

Vegyész RC Kazincbarcika - PAOK Szaloniki online közvetítés Nyíregyházáról.

Halloweenra hangolva

Dátum: 2018. okt 08. 16:00

Újabb kézműves foglalkozást tartottak a Közösségi integráció Kazincbarcikán, a Hámán Kató akcióterületen projekt keretében október 8-án, a Gyermekek Háza-Kézműves házban. Az őszi délutánon ezúttal fakanálbábokat készítettek a gyerekek.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorkölyöktáborok 2025

Kazincbarcika

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk