https://kolorline.hu/A reformáció 500 éve

A reformáció 500 éve

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Térség

A protestáns egyházak és gyülekezeteik október 31-én ünneplik a reformáció 500. évfordulóját, annak kapcsán, hogy Luther Márton 1517-ben tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára a katolikus egyház hitújítására vonatkozó 95 pontból álló tézisét.

Ezzel szinte egy időben Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban szintén elindította új, vallási mozgalmát. Az új eszmék Magyarországon a török uralom korszakában terjedtek el, először Habsburg Mária udvarában jelentkeztek, illetve az erdélyi szászok között váltak elfogadottá. A tanok térhódításának nagyban kedvezett, hogy prédikátoraik a nép nyelvén, tehát magyarul szólaltak fel, a Biblia magyarra való fordításával pedig hozzájárultak az irodalmi nyelv kialakulásához. 

A jubileumi év alkalmából országszerte tartanak nagy volumenű rendezvényeket. 

Ebből az alkalomból megemlékezésttartott a Magyarországi Református Egyház, valamint Sajószentpéter Város Önkormányzata. A program délelőtt a Kálvin téren kezdődött, ahol Dr. Faragó Péter polgármester és Ábrám Tibor a Magyar Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, egyházkerületi főgondnok és a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatójának köszöntője után Tapa Evelin egyetemi hallgató a Bányai Református Gyülekezet tagjának szavalata hangzott el. Ünnepi beszédet mondott Dr. Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, majd őket követően leplezték le az 1560-64-ben Sajószentpéteren prédikátori szolgálatot teljesítő, református egyházi író, Thuri Farkas Pál emlékére állított sztélét, majd a Sajószentpéter- Református Bányai Gyülekezet Kórusának szolgálata a reformáció korából származó dicséretet adtak elő „Mindenek meghallják” címmel.

Ezt követően a programok a Rendezvények házában folytatódtak, ahol Borbély János, a Nagytemplomi Református Gyülekezet reformtus lelkipásztora mondott beszédet, majd a város szülötte és díszpolgára, Dr. Tóth Péter történész, a Miskolci Egyetem docense „Sajószentpéter reformációja a XVI-XVII. században”  című könyvét mutatták be a nagyközönségnek.  

 

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk