Hírek

„A mesebeli szegénységből mesébe illően indultam” – beszélgetés Váradi Béla cigánydalénekessel

Dátum: 2021. jan 23. 10:52

„A mesebeli szegénységből mesébe illően indultam”, mondta a közelmúltban egyik előadását követő beszélgetés alkalmával Váradi Béla kazincbarcikai cigánydalénekes. Gyakori szereplője volt a televízió mulatós műsorainak, akit leginkább úgy emlegettek, hogy a „Borsodi Horváth Pista”.

Itt a farsang, most nem áll a bál

Dátum: 2021. jan 23. 10:00

A farsangi időszak január 6-tól, vízkereszttől egészen húshagyókeddig tart. Az időszak legfontosabb napjai a húshagyókeddet megelőző 3 nap, vagyis a ,,farsang farka”. A pandémia miatt sajnos, ez az időszak sem a hagyományos módon zajlik, idén elmarad a nemzetközi viszonylatban legismertebb esemény a riói és a velencei karnevál is. Hazánkban a farsanghoz köthető fontos eseményt a mohácsi busójárást sem tartják meg.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2021. január 22.

Dátum: 2021. jan 22. 17:02

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

Érdemes már januárban nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Dátum: 2021. jan 22. 12:50

Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket. A nyilatkozat akár online is kitölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A leadott nyilatkozatban történt változás esetén új nyilatkozatot kell tenni vagy a korábbit vissza kell vonni.

Szőke Gábor Miklós kapta a Barcikart Díjat

Dátum: 2021. jan 22. 11:13

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból Kazincbarcika Város Önkormányzata a városban kulturális területen tevékenykedő szakembereket, valamint a városban élő és alkotó művészeket szokta köszönteni. Magyarország Kormányának döntése értelmében, a kialakult vírushelyzetre való tekintettel a hagyományos ünnepség megtartására nem kerül sor, így a kitüntető díj átadása is más formában történik meg.

KolorTV – Ünnepeljük online a magyar kultúra napját!

Dátum: 2021. jan 21. 16:30

A magyar kultúra napja alkalmából a KolorTV szerkesztősége rendkívüli adással készül pénteken délelőtt 10 órától, valamint este 18 órától.

Művészetoktatás pandémia idején

Dátum: 2021. jan 21. 16:24

A Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában jelenleg részleges digitális oktatás zajlik. Azoknál a diákoknál, akiknél nem kivitelezhető az online képzés – mint például hangszeres, vagy képzőművészeti tanulmányok –, ott jelenléti oktatáson vesznek részt. Egy helyi tánciskolának pedig teljesen át kellett állnia az online foglalkozásokra.

Új játszószobákat alakítottak ki a II. Számú Bölcsődében

Dátum: 2021. jan 20. 17:52

Új játszószobákban várják a II. Számú Bölcsődében, a Csokonai úton a leendő bölcsiseket, szüleikkel együtt. A régi játszószobák helyére az I. Számú Idősek Klubja költözött, így az intézményen belül új helyen alakították ki a bölcsődei beszoktatást elősegítő szobákat.

Pontokat szerzett a Pénzügyőr a VRCK otthonában

Dátum: 2021. jan 20. 17:40

A férfi röplabda Extraliga 6. fordulójában a pontvadászatban veretlen Pénzügyőr SE együttesét fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika január 19-én kedden. Toronyai Miklós legénysége jól kezdte a találkozót, de végül a fővárosi együttes rutinosabban játszva fordított és 3—1-es győzelmével elvitte a 3 pontot.

Vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán! – 2021. január 19.

Dátum: 2021. jan 19. 16:15

Kazincbarcika Város Önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről adunk hírt, iránymutatást Önöknek a kolorline.hu és Szitka Péter polgármester, valamint Klimon István alpolgármester hivatalos Facebook-oldalán. Kérjük Önöket, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!

KolorTV élőben

Programajánló

Bányásznapi megemlékezés

Kazincbarcika, Fő tér

„Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” kiállításmegnyitó

Mezey István Művészeti Központ, Gyermekek Háza – Kézművesház

Déryné Társulat: Kék róka

Egressy Béni Művelődési Központ

BorsodChem Kolorfutás Night 2026

Kazincbarcika

Kiss Ádám: Mit nem mondok!

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk